Blog...

Zsenik az IKEA-ban

Én nagyon szeretem az IKEA-t.

Több okból is.

Szeretek bemenni, mászkálni, nézelődni, ötleteket meríteni.

És szeretem az IKEA stabilitását, ötletességét és megbízhatóságát.

Szívből csodálom azokat, akik ilyen sikerre vitték és ilyen sikeresnek tartják meg.

Olvastam történetet az indulásról…

Ingvar Kamprad, aki gyerekként gyufát árult, valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy merész álma világraszóló karriert fut be.

Sok minden van az IKEA-ban, ami lenyűgöző.

A National Geographic-on egyszer mutattak egy dokumentumfilmet egy IKEA raktárról, ami a világ egyik legnagyobb raktára.

Aztán ott van az ingyenes katalógus, amit bedobnak az ember postaládájába, és amit mellesleg 200 millió példányban nyomtatnak ki.

Zseniális ötlet, hogy az áruházakban nem csak magukat a bútorokat és felszereléseket mutatják be a falak mentén, hanem berendeznek konkrét élettereket, amit a vevő körbe tud járni, és „élőben” látja egy-egy termék felhasználási lehetőségeit.

Marketing szempontból lenyűgöző a közlekedési útvonalak megtervezése, ahogyan végigvisznek az összes osztály összes részlegén, és csak úgy jutsz el a kasszához, ha mindent megnéztél.

Hogy a bemutatóterek soha nem raktárak, mert bár a kisebb dolgokat ott is fel tudod kapni, de a méretesebb darabok a raktárban vannak. Igen ám, de ha ennyi embert kéne kiszolgálni a raktárban, akkor oda kéne vagy 100 raktáros. Ehelyett jött a briliáns megoldás: engedjük be a vevőket a raktárba, keressék meg maguknak a dolgokat, amit elvinnének.

A bevásárló kocsik mellett nem kosarak vannak, hanem kényelmes, de erős táskák, amit vállra vetve sokkal egyszerűbb vinni és közben nézelődni.

És persze minden lapra van szerelve, könnyű hazavinni, nem kell egy asztalhoz teherautót bérelni.

Oké, otthon össze kell szerelni, de megvallom, én azt élvezem. Sokkal jobban „az enyém” lesz tőle az a bútor, hogy én rakom össze.

És kommunikáció szakértőként itt jön az a dolog, ami a legjobban lenyűgöz…

Az összeszerelési rajzok.

Gondolj csak bele, ha neked kellene gondoskodnod róla, hogy a világ 26 országában EGYFORMÁN érhetően magyarázd el, mit hogyan kell csinálni.

Készítsünk hosszú, írásos anyagokat, amiket lefordítunk 20 nyelvre?

Hát van ennél egyszerűbb és univerzálisabb kommunikációs forma… mégpedig a rajzok.

És minden egyes IKEA termék összeszerelési rajza olyan pofon egyszerű, olyan követhető és olyan szépen vezet végig lépésről-lépésre a tennivalókban, hogy öröm nézni.

Sorszámozza a darabokat, sorszámozza a lépéseket, mutatja, minek melyik az eleje és a hátulja stb.

Ül ott valahol az IKEA főhadiszálláson valaki, aki minden egyes termékhez elkészíti az összeszerelési útmutatót.

És ez az ember a saját területén zseni!

Képes a vásárló fejével gondolkodni, aki nem szakember, nem profi, többnyire csak szerény szerszám készlete van, vagy még az sincs, lehet, hogy életében soha nem barkácsolt, lehet, hogy idős ember, lehet, hogy meglehetősen tanultan.

A leírás, amit elkészít, ugyanúgy érthető kell, hogy legyen a nyüzsgő metropoliszok folyton rohanó menedzsereinek, és annak is, aki a világ sarkában egy kis faluban él.

Nem tudhatja előre, hogy ki lesz a „célközönsége”!

Illetve tulajdonképpen tudja… Azt tudja, hogy mindenki lehet a célközönsége!

Ez az ember milliókhoz szól.

És úgy kell hozzájuk szólnia, hogy amit mondd, azt bárhol bárki értse, és meg tudja csinálni, amit kell.

Mindezt úgy, hogy a bútor összeszerelése lehetőleg olyan élmény legyen, hogy a tulajdonosnak legközelebb is kedve legyen visszajönni és az IKEA-ban vásárolni.

Ez az ember kiváló „előadó”. A közönsége sok millió ember.

És ő mégis mindig úgy tartja az előadását – papíron keresztül – hogy azt mindenki értse.

Bizonyíték erre a sok millió otthon, ahol önállóan összeszerelt IKEA bútorok állnak.

Na, ő a kiváló példa, hogy kell neked is egyszerűen és érhetően beszélni másokhoz.

Úgy, hogy azt garantáltan megértsék, gond nélkül meg tudják csinálni, amit elvársz tőlük, és még jól is érezzék magukat vele.

Szóval… legyél IKEA zseni a saját területeden!

Szólj hozzá te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás