websikehealthcheck

figyel

Amit ők látnak, és amit én érzek

Mindenkinek fontos, hogy mit gondolnak róla mások.

Főleg azok, akikhez beszél.

Teljesen jogos, ha azt szeretnéd, hogy jó benyomást kelts, normálisan nézz ki, jó legyen a megjelenésed, határozottak a gesztusaid stb.
Érdekes, de minél profibb valaki, annál kevésbé aggódik ezen, mert biztos a dolgában, és TUDJA, hogy amit csinál, az rendben van.
Nem hanyagolja el, nagyon is figyel rá, csak nem foglalkozik vele. Sokkal inkább azzal törődik, hogy amit mond az színes, érdekes és hasznos legyen és az előadása kiváltsa a megfelelő hatást.
Minél rutintalanabb valaki, annál jobban aggódik a megjelenése miatt, meg amiatt, hogy „vajon mit gondolnak most rólam”.
Nincs is ezzel semmi baj, természetes a jelenség.

Egy olyan törvényszerűségre szeretném felhívni a figyelmet, amit sok száz emberrel végzett tréning során figyeltem meg.
Ég és Föld a különbség a között, hogy mit érez magában valaki, és mit látnak rajta kívülről a többiek.

Megszokott helyzet, amikor képzésen valaki megcsinál a többiek előtt egy feladatot, majd megkérdezem tőle, hogy hogyan érezte magát, mire magába szakadva azt mondja: „Tiszta ciki volt, úgy pirultam, mint az érett retek.”
Na jó…
Akkor most kérdezzük meg a többieket és arra kérem őket, hogy objektív választ adjanak.
Tényleg rettenetesen piros volt?
NEM!!!!!
Lehet, hogy kicsit pirosabb volt, mint reggel, amikor bejött, de az a lámpa melege miatt is simán belefért.
Csak belülről érezte úgy az ember, hogy céklavörös volt!

Egy résztvevő arról panaszkodik, hogy állandóan elcsuklott a hangja, és csak hebegett-habogott.
Jó, kérdezzük meg a többieket: így volt?
NEM!!!!!
Lehet, hogy ha még egyszer átfutja gyakorlásként, akkor folyamatosabban mondja el, de kívülről hallgatva SEMMI gond nem volt vele.

Jön a következő és elmondja, hogy remegett a lába, mint a nyárfalevél.
Ti láttátok?
NEM!!!!!
De hát én éreztem… – jön a válasz.
Azt én értem, csak mi kívülről nem vettük észre.
Mi ragadta meg a figyelmeteket? – kérdezem a jelen lévőket. Remegett a lába?
Dehogy… Arra figyeltem, amit mondott. Mert az tökre jó volt! – felelik.

Érted, mire gondolok?
Sajnos az ember magával hurcolj ezt a szörnyű átkot.
Mintha lenne egy beépített ellensége, aki folyton sutyorog a fülébe, hogy „De béna vagy!”, „De ciki, hogy izzadsz”, „Fúúú, hogy remeg a hangod!”.
És mi hiszünk neki.
Pedig NINCS IGAZA!!!!!!
Ez csak belülről jövő hamis érzet, amit kívülről az emberek észre sem vesznek.
A hallgatóság előtted, ezerszer elnézőbb, megengedőbb és türelmesebb, mint a nyavalyás hang benned.
Ne hallgass rá, engedd meg, hogy az emberek szeressenek.
Szedd össze magad és állj ki eléjük!

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan lehet ezeket az aggodalmakat leküzdeni, nézd meg ezt a fél órás ingyenes videót:

5 tipp a magabiztos fellépéshez

Úthenger

Mitől lehet az, hogy egy előadás néha olyan elviselhetetlenül unalmas, hogy még az is erőfeszítésedbe kerül, hogy nyitva tartsd a szemed…

Több oka lehet, jó sok érdekes oka, én most csak az egyiket venném elő…

Ugyanis van egy jelenség, ami nem csak a közönség előtti beszédben figyelhető meg, hanem a sima négyszemközti tárgyalásokon.

Ott talán még gyakrabban is.

Sőt, ugyanez a huncut kis helyzet számos alkalommal fordul elő hétköznapi magán beszélgetésekben, főnök és beosztott között, férj és feleség között, vagy akár két barát között is.

Tuti ismered a szitut, amikor találkozol valakivel, és ő belekezd, és csak nyomja-nyomja-nyomja, tömi tele a fejedet, és egy idő után úgy tele vagy mint az evőversenyeken a japán versenyző a 75. hot-dog után.

Ismered azt a barátot, aki a Görögországi nyaralásról a 842. fotót mutatja, meg, hogy „Na, ezt még nem is mutattam, ezt nézd, itt milyen kék volt a tenger!”

És ismered az értékesítőt, aki fél órája hengerel, csak zúdítja rád az infókat, hogy ez neked mennyire jó lesz, és ez mennyire kell majd neked és hogy most még akció is van.

Na ilyenkor történik meg az, hogy az ügyfél szépen lassan kihátrál a testéből, és bár fizikailag még ott van, és néha automatikusan bólogat is, de lélekben már valahol egész messze jár, talán a nyaralását tervezi, vagy azon agyal, hogy a következő meetingen mit kell elmondania.

És vajon mit csinál ilyenkor az amatőr értékesítő, ha látja, hogy lanyhult az érdeklődés?

Na, mit?

Hát rákapcsooooool!

Ilyenkor jön az „És azt még nem is mondtam el…!!!”

Mert ugye azt látja a jámbor, hogy az ügyfél szeme  már nem csillog, és már nem figyel annyira, és kétségbeesésében, hogy visszaszerezze a figyelmet, csak még érdekesebb akar lenni.

És azt hiszi, hogy amiből itt hiány van, az az, hogy ő izgalmasakat tudjon mondani.

Pedig nem abból van hiány, hiszen tolja már vagy fél órája.

Abból van hiány, hogy duma helyett végre MEGHALLGASSA az ügyfelet és vége engedje őt is szóhoz jutni…

Ezért a bölcs értékesítő itt befogja a száját, megfordítja a dolgok irányát és KÉRDEZ!

Namost…

Lehet-e hasonló a helyzet egy előadáson, vagy tájékoztatón, ahol ott ül 20 ember, és az előadó úgy ment oda vissza rajtuk háromszor, mint Józsi az úthengeres a friss aszfalton?

Naná!

Hát hányszor követjük el ezt a hibát?

Ilyenkor a bölcs megáll… kifúj egy kis levegőt.. és megfordítja a kommunikáció irányát.

Befogja a száját, és végre kérdez…

Engedi, hogy a közönség újra életre keljen, hogy újra visszatérjenek, hogy szóhoz jussanak, hogy elmondhassák, mi van a fejükben.

És igaz, lehet, hogy elsőre nem kap válaszokat (min vagyunk meglepődbe, hát az emberek fejben ott sincsenek), de ha ügyesen kérdez, akkor meg fogja mozgatni őket és el fogja érni, hogy újra élete keljenek.

Az az igazi kincs, ha együttműködő közönséged van.

Ehhez pedig az kell, hogy engedd őket beszélni, és érd el, hogy beszéljenek!

Ha többet akarsz tudni arról, hogy hogyan kell a közönséget kezelni, olvasd el a BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

A „telített BKV ellenőr jelenség”

Gyakran közlekedem metróval, így elég sűrűn találkozom BKV ellenőrökkel. Tudom én, hogy „népszerű dolog” gúnyt űzni belőlük. És az is igaz, hogy néha azért rendesen szolgáltatnak erre alapot…

De legyünk őszinték, igen kevesen álmodoznak arról korai gyermekéveikben – sőt, méltatlanul kevesen kérik azt a Mikulástól -, hogy egyszer majd ők is BKV ellenőrök lehessenek.
Ez nem az a meló, ahol kiteljesedhetnek az ember művészi ambíciói, és vélhetően nem is kapnak annyi hálálkodást az elvégzett munkáért, mint egy átlagos szülészorvos.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


  • _gat
  • _ga_*
  • _ga
  • _gid

Összes tiltása
Összes engedélyezése