websikehealthcheck

Blog...

A stílusos beszélő 10 titka

Ha van valami, amit az ember szeretne elkerülni, ha nyilvánosság előtt beszél, az a szürkeség.

Nincs kellemetlenebb annál, amikor a beszéded bekerül a „futottak még” kategóriába, és senki nem emlékszik rá.

Sem arra, amit mondtál, sem pedig rád.

És ez fáj…

Összeszedtem 10 olyan dolgot, amivel ezt garantáltan el lehet kerülni.

Ha csak párat használsz belőle, már ki fogsz emelkedni az átlagból.

  1. Tényleg akarsz valamit mondani?

Ha valaki úgy áll ki beszélni, hogy „Csak ezen legyek túl valahogy”, akkor a maximum, amit el fog tudni érni, hogy túl lesz rajta valahogy. Ha ennél többet akarsz, akkor legyen előtted tiszta, hogy MIT AKARSZ ADNI az előtted ülő embereknek. Legyen egy általad megfogalmazott érték, amivel a hallgató gyarapodni fog, ha figyel rád.

  1. Légy tisztában a célközönséggel

A közönség összetétele meghatározza, hogy miről beszélj nekik. Ha pályakezdőknek arról beszélsz, hogy „Amikor majd át akarják adni a cég vezetését az utódjuknak”, akkor mindaz, amit mondasz, úgy suhan el a fejük felett, mint tétova műszél a Szellemvasútban. Igazítsd a célközönséghez a mondanivalót, a példákat, sőt, még a stílust is, ahogyan beszélsz stb.

  1. Jelenj meg a helyzethez illően

Nem mindig a legdrágább öltöny, vagy kosztüm a megfelelő választás. Ha azt akarod, hogy a közönség azonnal elfogadjon, öltözködj úgy, hogy el tudjanak fogadni. Ha egyszerűbb melósokhoz mész, nem kell melegítőgatyában és baseball sapkában betottyanni egy előadásra, de bőven elég a farmer és a lazább ing.

  1. Legyen bátorságod játszani a hangoddal

A HANG egy professzionális előadói eszköz. A legizgalmasabb, legmegdöbbentőbb előadást is ki lehet nyírni azzal, ha az előadó az első pillanattól az utolsóig ugyanazzal a motyogó hangerővel és hangszínnel tolja végig a mondandóját. JÁTSSZ a hangoddal! Például emeld fel azoknál a részeknél, amiket ki akarsz emelni.

  1. Tartsd fent a szemkontaktust

Az hiszed, ez mindenkinek egyértelmű? Óh, nem… Hallottam már olyan „szakmai állásfoglalást” is, hogy ha sok emberhez beszélsz. szúrj ki egy pontot a teremben, és oda beszélj. Eszedbe ne jusson! Itt is ugyanazok szabályok érvényesek, mint a négyszemközti kommunikációnál: arra nézek, akihez beszélek.

  1. Igazítsd a hangulatot a témához

A meetinget tartó vezetők sokszor elfelejtik, hogy más-más helyzetben másként kellene beszélniük az embereikkel. Ez az előadásra is igaz. Ha elismerni akarod a hallgatóságot, akkor meg kell tudnod adni nekik a szívből jövő csodálatot, hogy ÉREZZÉK, hogy felemeled őket. De ha éppen rendet kell tenned, akkor azt érezzék a hangodból, gesztusaidból, szavaidból, hogy itt nem lehet szórakozni, és jobb, ha csendben, de igen koncentráltan figyelnek rád.

  1. Ne légy halotti maszkban.

Hacsak nem a halotti maszkokról tartasz előadást… Minden más helyzetben viszont legyen elevenség az arcodon. A megfelelő mértékben személyesítsd meg a sztorik szereplőit és helyzeteit, engedj meg magadnak némi érzelmi megnyilvánulást, ha a szöveg megkívánja, és artikulálj érthetően. Az emberek IMÁDJÁK a színes előadásokat!

  1. Használj sztorikat

Nem véletlenül ajánlja mindenki, hogy illessz be az előadásba történeteket, és színes példákat! Ezek képesek érzelmi hatást kiváltani, és úgy frissítik fel a közönséget a szárazabb részek után, mint oázis a sivatagi vándort. Ráadásul sokszor ezekre fognak emlékezni az előadásod után.

  1. Készülj fel!

Sokszor hallom, hogy „Majd improvizálok”, meg „Nekem nem megy, ha betanult szöveget kell elmondanom”.  Megértem… Őszintén és tiszta szívből. Mégis, az általam ismert legprofibb előadók az utolsó részletig tökéletesre csiszolják a mondandójukat, éppen ezért képesek minden helyzetből 100%-ot kihozni. Ha garantált eredményt akarsz, tudnod kell, hogyan fogod elérni. Ütnie kell a sztoriknak, tartanod kell az időt, csattannia kell a poénoknak stb. Ez pedig felkészülés nélkül nem megy…

  1. Légy önmagad!

Aki megpróbál rád húzni egy „előadói kényszerköpenyt”, az sem segít. Itt nem válik be a herceg módszere a Hamupipőkéből, aki az egyik lábból levág egy kicsit, a másikhoz hozzátold, csak hogy passzoljon a cipőhöz. Neked nem kell, sőt, nem szabad kifordulnod önmagadból! Kell tudnod szabadon mozogni egy nagyon is tág előadói tartományban, ezer féle érzelmet és stílust megjelenítened, de közben nem kell meghasonulnod. Maradj csak meg a saját egyéniségednél, mert csak így leszel hiteles és csak így tudsz igazán stílusos lenni!

Ha mindent tudni akarsz, vedd meg ezt:

https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük