Blog bejegyzések

Úthenger

Mitől lehet az, hogy egy előadás néha olyan elviselhetetlenül unalmas, hogy még az is erőfeszítésedbe kerül, hogy nyitva tartsd a szemed…

Több oka lehet, jó sok érdekes oka, én most csak az egyiket venném elő…

Ugyanis van egy jelenség, ami nem csak a közönség előtti beszédben figyelhető meg, hanem a sima négyszemközti tárgyalásokon.

Ott talán még gyakrabban is.

Sőt, ugyanez a huncut kis helyzet számos alkalommal fordul elő hétköznapi magán beszélgetésekben, főnök és beosztott között, férj és feleség között, vagy akár két barát között is.

Tuti ismered a szitut, amikor találkozol valakivel, és ő belekezd, és csak nyomja-nyomja-nyomja, tömi tele a fejedet, és egy idő után úgy tele vagy mint az evőversenyeken a japán versenyző a 75. hot-dog után.

Ismered azt a barátot, aki a Görögországi nyaralásról a 842. fotót mutatja, meg, hogy „Na, ezt még nem is mutattam, ezt nézd, itt milyen kék volt a tenger!”

És ismered az értékesítőt, aki fél órája hengerel, csak zúdítja rád az infókat, hogy ez neked mennyire jó lesz, és ez mennyire kell majd neked és hogy most még akció is van.

Na ilyenkor történik meg az, hogy az ügyfél szépen lassan kihátrál a testéből, és bár fizikailag még ott van, és néha automatikusan bólogat is, de lélekben már valahol egész messze jár, talán a nyaralását tervezi, vagy azon agyal, hogy a következő meetingen mit kell elmondania.

És vajon mit csinál ilyenkor az amatőr értékesítő, ha látja, hogy lanyhult az érdeklődés?

Na, mit?

Hát rákapcsooooool!

Ilyenkor jön az „És azt még nem is mondtam el…!!!”

Mert ugye azt látja a jámbor, hogy az ügyfél szeme  már nem csillog, és már nem figyel annyira, és kétségbeesésében, hogy visszaszerezze a figyelmet, csak még érdekesebb akar lenni.

És azt hiszi, hogy amiből itt hiány van, az az, hogy ő izgalmasakat tudjon mondani.

Pedig nem abból van hiány, hiszen tolja már vagy fél órája.

Abból van hiány, hogy duma helyett végre MEGHALLGASSA az ügyfelet és vége engedje őt is szóhoz jutni…

Ezért a bölcs értékesítő itt befogja a száját, megfordítja a dolgok irányát és KÉRDEZ!

Namost…

Lehet-e hasonló a helyzet egy előadáson, vagy tájékoztatón, ahol ott ül 20 ember, és az előadó úgy ment oda vissza rajtuk háromszor, mint Józsi az úthengeres a friss aszfalton?

Naná!

Hát hányszor követjük el ezt a hibát?

Ilyenkor a bölcs megáll… kifúj egy kis levegőt.. és megfordítja a kommunikáció irányát.

Befogja a száját, és végre kérdez…

Engedi, hogy a közönség újra életre keljen, hogy újra visszatérjenek, hogy szóhoz jussanak, hogy elmondhassák, mi van a fejükben.

És igaz, lehet, hogy elsőre nem kap válaszokat (min vagyunk meglepődbe, hát az emberek fejben ott sincsenek), de ha ügyesen kérdez, akkor meg fogja mozgatni őket és el fogja érni, hogy újra élete keljenek.

Az az igazi kincs, ha együttműködő közönséged van.

Ehhez pedig az kell, hogy engedd őket beszélni, és érd el, hogy beszéljenek!

Ha többet akarsz tudni arról, hogy hogyan kell a közönséget kezelni, olvasd el a BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

Nyitott, vagy zárt kérdés?

Sokaknak okoz gondot, hogy hogyan vonják be a közönséget az előadásba, hogyan teremtsenek együttműködő, érdeklődő hallgatóságot.

A legegyszerűbb az, ha maga az előadó tesz fel kérdéseket, amit az előtte ülők meg tudnak válaszolni.

Node MILYEN kérdést?

Ha egy előadói képzésen felmerül, hogy: „Mi a kérdések két típusa?” kórusban érkezik a válasz, hogy „Nyitott és zárt!”.

Így is van.

De mikor azt kérdezem, hogy „Melyik típusú kérdéssel érdemes kezdeni a „hideg” közönségnél?” (magyarán olyan embereknél, akik nem ismerik egymást), akkor már megoszlanak a vélemények, van aki a nyitottra szavaz, van aki a zártra és van a többség, aki bölcsen tartózkodik.

Te mit mondanál?

Vagy mit gondolsz, miért javasolják a nyitott kérdést sokan?

Hát azért, mert annál ugye ki lehet fejteni a választ, és ezzel azonnal meg lehet mozgatni a közönséget.

Ez tökéletesen igaz is.

Egyetlen apróság van, amiért mégis azt mondom, hogy először ZÁRT kérdésekkel érdemes kezdeni.

Ez pedig a „hidegségi együttható”, vagyis az ismeretlen emberek feloldási tényezője.

Ugyanis – talán már te is megfigyelted – hogy ha idegen emberek jönnek össze egy előadáson, akkor kezdetben olyan óvatosak, mint selymes bundájú kisnyulak a mezőn.

Nincs ezzel semmi gond, én is hasonlóan viselkednék idegen környezetben.

Hát még egy sima zárt kérdésre sem mernének azonnal IGEN-nel, vagy NEM-mel felelni.

Ha azt kérnéd, hogy “tegye fel a kezét az…” az emberek fele még jelentkezni sem merne!

Hát jártunk mi iskolába! Tudjuk mi lesz azzal, aki jelentkezik.

FELSZÓLÍTJÁK! És akkor aztán jön a dráma!

“Én aztán nem jelentkezek! Nem vagyok én hülye! Majd megnézem a többit, aki jelentkezik, oszt ha nem lesz semmi bajuk legközelebb már én is merek.”

Csak végezz el egy tesztet, és kérdezd meg a 30 fős közönségben: „Ki volt már nyaralni Balatonnál?”

10 ember jelentkezik

Oké, ellenpróba: „Ki NEM volt még nyaralni a Balatonnál?”

Másik 10 ember jelentkezik.

A maradék tízzel mi vaaaaan?

Nem tudják, mi az a Balaton?

Neeeeeem, csak egyszerűen még túl idegen és túl veszélyes ahhoz a környezet, hogy feltegye a kezét.

Nemhogy még saját véleményt, vagy tapasztalatot mondjon el egy nyitott kérdésre felelve, hogy „Mit szeretsz a Balatonban?”

Csak kezdj el zárt kérdéseket feltenni, oldd fel a közönséget annyira, hogy jelentkezni már merjenek.

Aztán ha megtapasztalták, hogy ezzel nincs semmi baj, és te nem harapod le annak a fejét, aki jelentkezett és nem hozod kínos helyzetbe, akkor majd a többiek is mernek jelentkezni.

És ha kitartó vagy, akkor meglesz majd az első bátor ember, aki válaszolni mer egy nyitott kérdésre.

És ha őt jól kezeled, akkor a többiek is felbátorodnak és neked lesz egy együttműködő, kérdező-válaszoló, veled interakcióban lévő remek közönséged!

Ha érdekel, hogy hogyan kell bevonni a közönséget, olvasd el a “BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

 

A „varázsmondat”

Sokan fordulnak hozzám egy-egy előadás, meeting, vagy fontos találkozó előtt, hogy „Sooóse, figyelj, van itt egy helyzet, beszélnem kell 50 ember előtt, adj már 3 mondatban tanácsot, hogy mire figyeljek!”

Vagy még inkább: „Mit csináljak, hogy ne izguljak, mondj már 3 mondatot, amitől megnyugszom!”

Ez aaaaannyira cuki.

Hát azért átérzed a helyzetem ilyenkor, ugye?

A „varázsmondat” az Aladdinban még okés, ha a sziklaajtót kell elhúzni a barlang elől, de így élőben kissé nehézkesebb valami csodát kitalálni…

Mégis van valami, amit ilyenkor mondani szoktam, és ami határozottan segít is a beszélőknek.

Ez pedig a KULCS a közönség előtti beszédben!

És nagyjából így hangzik:

„Ne a formaságokkal törődj, hanem azzal, hogy tényleg át akard adni a közönségednek azt, amit mondasz!”

Magyarán, hogy valóban KOMMUNIKÁLJ!

Ugyanúgy, ahogy egyetlen emberrel tennéd, ha előtted állna.

Ott nem figyelsz a hülye formaságokra, ott egyszerűen csak el akarsz neki mondani valamit, azt akarod, hogy a másik megértse, befogadja, amit mondasz.

Ha csak egy ember van előtted, akkor nem jár máson az eszed, csak azon, hogy a beszélgetőpartnernél elérj valamit, hogy kiválts egy hatást, hogy úgy mondd el, amit akarsz, hogy a másik megértse, sőt lehetőleg egyet is értsen vele.

Na, hát ugyanezt kell megtenni, csak most nem egy emberrel, hanem mondjuk 50 emberrel.

Mert az a KOMMUNIKÁCIÓ!

Átadni valamit a másiknak, elsősorban beszéd útján, úgy, hogy azt megértse és lehetőleg be is fogadja.

És ezt szoktuk elfelejteni, amikor nem a másik félre koncentrálunk, hanem a „körülményekre”.

Hogy mit gondol rólam.

Hogy mi van, ha elrontom.

Hogy hogy néz ki a ruhám stb.

Mert ha ezekre figyelek, akkor már nem arra figyelek, aki előttem áll.

És akkor nem is kommunikálok.

Ha a közönség előtt állva én azon izgulok, hogy „jaj, csak mindent jól mondjak”, akkor nem is hozzájuk beszélek, hanem saját magamat nyugtatgatom.

Ha arra figyelek, hogy a tartásom legyen szép egyenes, és jól fogjam a mikrofont, akkor megint csak nem rájuk figyelek.

Ha félek a helyzettől és csak a papíromba merek motyogni a pulpitus mögött, akkor mindent csinálok, csak nem kommnuikálok.

És ezt ÉRZIK!!!

SZÁZSZOR többet ér a természetes, valódi kommunikáció, ahol az előadó TÉNYLEG át akar adni valamit a közönségének, mint az a formailag kifogástalan, de halott „előadás”, ahol az előadó magával, meg a diákkal, meg a jegyzettel van elfoglalva és alig várja, hogy leülhessen, mert a közönség nem volt más számára, csak szükséges rossz.

Ennyi a varázsmondat: KOMMUNIKÁLJ az emberekhez!

Ha kíváncsi vagy, hogy mit lehet tenni még a félelemmel, olvasd el ezt az ingyenes anyagot: https://sooszoltan.hu/miert-felunk-mas-elott-beszelni/

 

 

Félek…

De MITŐL?

MI okozza a gondot, miért mumus a nyilvános beszéd, amitől a legtöbb ember menekül?

Két dolog lehet:

  • Vagy az a gond, hogy BESZÉLNI KELL, mégpedig okosan és összeszedetten.
  • Vagy az, hogy közben többen NÉZNEK!

Ha téged megkérdeznélek, hogy téged mi zavar, te mit mondanál?

Egy kezemen meg tudnám számolni, hányan felelték eddig azt, hogy „az zavar, hogy egyáltalán beszélni kell valamiről”.

Ezzel az esetek java részében semmi gond nincsen, mert olyasmiről beszélek, amire fel tudok készülni, és többnyire azért van idő, hogy az ember összeszedje, mit is akar mondani.

Ráadásul leggyakrabban olyan témáról beszélek, amiről ÉN akarok beszélni, amit én választottam, ami nekem is kedves vagy fontos.

Még akkor is, ha utána kell járnom pár dolognak, megvan a lehetőségem, hogy felkészüljek és profi legyek.

Nem beszélve arról, ha a SAJÁT szakterületemről beszélek, és csak azt kell elmondanom, amit egyébként is csinálok naponta 8 órán keresztül, lassan 10 éve.

Többnyire azzal van a baj, hogy többen néznek egyszerre és ettől valahogy zavarba jövünk, elbizonytalanodunk, megjelennek a fejünkben az oda nem illő gondolatok, hogy „Mit gondolnak rólam?”, „Mi lesz, ha elrontom?” stb.

Szerintem helyben vagyunk…

Ezzel van a gond.

Na jó, de mit lehet ezzel kezdeni?

Mondogassam magamnak, hogy „Nyugi, nem lesz baj, ezek az emberek szeretnek.”?

Vagy képzeljem el őket alsónadrágban?

Vagy szúrjak ki a falon egy pontot, és ahhoz beszéljek, és ne is nézzek rájuk, mert ha nem látom őket, akkor nem félek tőlük?

Háááát meg lehet próbálni.

Mégis azt hiszem, hogy ez mind csak elkerülő manőver.

És ebből kifolyólag mind csak elmaszatolja a problémát.

Mert arany igazság, hogy amivel az ember nem néz szembe, az mindig üldözni fogja.

Szóval, az zavar, ha néznek, ráadásul egyszerre többen néznek?

Legszívesebben elmenekülnél?

Mi lenne, ha nem trükköt alkalmaznánk arra, hogy úgy csináljunk, mintha ez nem is lenne igaz, és mi lenne, ha ehelyett SZEMBENÉZNÉNK azzal az egyszerű ténnyel, hogy az ember minél feljebb jut az életben, annál többen figyelik.

Fordítsuk meg a dolgot és menjünk vele szembe!

Még akkor is, ha ez kínos, meg kellemetlen, meg iszonytató még belegondolni is.

Kezdd el KERESNI az olyan helyzeteket, ahol többen figyelnek!

Menj nyilvános helyekre és sétálj sok ember előtt.

Szólj hozzá csoportos megbeszélésekhez, hogy megszokd, milyen ha egyszercsak mindenki rád figyel.

Vállalj el feladatokat és felkéréseket, ahol meg kell szólalni többek előtt, vagy egyszerre több embert kell irányítani!

Kínos lesz kezdetben? Peeersze!

Szeretné az ember inkább visszacsinálni? Nanááá!

De NEM FOG MÁSKÉNT ENYHÜLNI a nyomás, csak ha az ember szembefordul vele és legyőzi.

Nincs könnyebb út, nincs varázsfőzet, nincs titkos recept, vagy pirula!

Csak az van, ha az ember szembenéz vele.

Hogy mi a titok?

Mi segít abban, hogy mégis könnyebb legyen?

Bármilyen fura, de éppen az, ha az ember a „Hogyan próbáljam meg elkerülni és hogyan próbáljam meg valami trükkel megúszni” helyett egyszerűen csak annyit mondd: „Na gyere!” és szembefordul vele.

Valahogy csend lesz és alábbhagy az aggodalom.

Szóval kérlek, ne megúszni akard, hanem inkább KERESD az olyan helyzeteket, ahol figyelem irányul rád.

Fokozatosan enyhülni fog a félelem, és a végére eltűnik.

Ha kíváncsi vagy, hogy mit lehet tenni még a félelemmel, olvasd el EZT az ingyenes anyagot: https://sooszoltan.hu/miert-felunk-mas-elott-beszelni/

 

A profi, aki beszól

Mi van akkor, ha a közönségemben ülő szakember, (aki legalább annyira ért a témához, mint én), egyszer csak beszól, és én porig égek?

Mert mondjuk, nyilvánosan kijavít.

Vagy csak azt mondja, hogy „Az nem is úgy van!”

Vagy nem szólal meg, csak úgy félhangosan felnevet.

Vagy tudod, úgy cöccög, amivel azt fejezi ki, hogy „Még ezt a hülyeséget!”

Álljunk meg egy szóra!

Előfordulhat-e egyáltalán egy előadáson, hogy a közönség soraiban ott ül egy minimum annyira hozzáértő ember, mint én?

Simán.

És az is lehet, hogy még nálam is nagyobb szakértő, esetleg ismert név a szakmában, vagy közismert VIP? A szakma nagyasszonya, maga a Királyné?

Hajaj, de még mennyire.

Na jó.

Számíthatok-e arra, hogy egy profi, beszóljon, kritizáljon,vagy cöccögjön?

NEM!

Nyílván, ha valami olyat mondok, ami helytelen volt, akkor rákérdez, vagy közbevet valamit, hogy helyes legyen az információ, ami a közönséghez eljut, de azt is segítő formában teszi, nem támadólag.

Például azt mondom, hogy: „Mindegy hova nézel, amikor az ügyféllel beszélsz.”, ő pedig jelentkezik, és azt mondja: „Én azt tapasztaltam, hogy ha az ügyfélre nézek, az sokszor kifejezetten eredményes.”

Ez nem volt kekeckedés, nem volt támadás, csak korrekció, ami egy szakmailag képzett embertől elvárható.

Vagy odajön szünetben, félrevon, és úgy kérdezi meg, hogy „Tényleg az a tapasztalata, hogy edzés előtt nem kell bemelegíteni?”

Ebben sem volt semmi támadó, teljesen korrekt a kérdése, és még hálás is vagyok neki, mert így szünet után ki tudom javítani, amit rosszul mondtam.

De ilyen helyzeteken még gondolkodni sem kell, hiszen én FELKÉSZÜLTEN tartom az előadást és eleve nem mondok olyan dolgokat, amik ne volnának helyesek.

Én most kifejezetten arra gondolok, hogy jöhet-e egy profitól kekeckedő beszólás, vagy direkt megzavarás.

NEM!

Egy igazi profi soha nem tenne ilyet.

Több okból sem.

Egyrészt azért, mert állt már emberek előtt hasonló helyzetben és tudja, hogy nem könnyű 50 emberhez beszélni, így nem fog olyat tenni másokkal, amit nem szeretne, hogy vele tegyenek meg.

Ráadásul egy profi ideje nagyon drága! Nem fog elvesztegetni 1-2 órát azért, hogy valaki másnak beszólogasson. Azért jön az előadásra, hogy valami újat, valami értéket kapjon, és ha csak 2 mondatot tudtam adni neki, amit használni tud, akkor már megérte neki.

De ami a legfontosabb: egy profi azért nem fog beszólni, mert PROFI!

Tudja, hogy csak akkor marad meg valaki a csúcson, ha hajlandó megőrizni a tiszteletet, sőt az alázatot a szakma és a tudás felé.

Eszében sincs megzavarni egy előadást, aminek az a célja, hogy az ott ülök értéket kapjanak.

De álljunk csak meg…

Mi van, ha van ott egy szakember, aki mégis beszól?

Egyszerű! Egy dolgot azonnal tudok róla: ez az ember NEM profi!

És én ennek megfelelően fogom kezelni.

Úgy, mint egy beszólogató közönségtagot.

Finoman, tisztelettel, de a megfelelő módon és hatékonyan.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás