websikehealthcheck
websikehealthcheck

Blog bejegyzések

Harcban a félelmekkel

Nem véletlen a címben szereplő kifejezés: tényleg „harcban” állunk a félelmeinkkel.

Gyakorta megütközünk velük, és jó esetben győzelmet aratunk felettük.

Azok meg állandóan újra megjelennek valahonnan hátulról, sutyorgva, előbukkanva a semmiből.

És az embernek néha bizony inába száll a bátorsága.

El sem jut az összecsapásig, el sem jut odáig, hogy SZEMBENÉZZEN a félelmekkel, és azok ellenére is megtegye, amit kell, inkább kitalál valami valódinak látszó indokot és feladja.

Szörnyű, de igaz.

Sokszor elég megjelennie egy félelemnek, elég a homályos körvolát sejteni és már fújják is a kürtök a visszavonulást.

Hogy mi a baj ezzel?

Hát a tény, hogy ez egy vereség.

Hogy az ember veszít, hogy ki sem állt a harcmezőre.

Ez talán gyávaság volna?

“Óh, túl erős a kifejezés”.

Pedig pontosan erről van szó!

Aki meghátrál egy félelem elől úgy, hogy meg sem próbált megvívni vele, meg sem próbált fölé kerekedni, az elnézést, de gyáva…

Hát legalább annyit megtehetnénk, hogy szembeszegülünk, és esélyt adunk magunknak a diadalra.

De neeeem, elég csak megpillantani az ellenséget és már húzódunk is vissza, szűkölve, feladva, menekülve.

Ez nem csak azért baj, mert elvesztettünk egy csatát, elszalasztottunk egy lehetőséget, amikor valami jót, vagy hasznosat lehetett volna tenni, vagy el lehetett volna érni valamit.

Ez azért is baj, mert átengedtük a területet.

Ugyanis az a csatamező, ahol harc nélkül vereséget szenvedünk, az az ellenségé lett és azé is marad.

Hacsak valamikor – összeszedve minden bátorságunk –  vissza nem foglaljuk.

Az a baj az összes olyan helyzettel, amikor harc nélkül behódolunk a félelmeknek, hogy teret adunk nekik.

Saját önszántunkból engedjük át a birodalmunkat.

És ami nem a miénk, amit a félelem ural, oda már bemenni sem merünk.

Így lesz egyre kisebb és kisebb a saját uradalmunk, ahol jól érezzük magunkat, ahol bátrak vagyunk, ahol merünk élni és dolgokat véghezvinni.

Van, akik ezt komfort zónának mondják, tőlem akár az is lehet.

De a lényeg, hogy lehetne ezt máshogy is!

Le lehetne győzni a félelmeket, meg lehetne csinálni olyan dolgokat, amik elsőre ijesztőek, vagy rettenetesek.

El lehetne csitítani a sutyorgó kis hangokat, szembe lehetne szállni velük.

És ezzel nem csak egy csatát nyernénk meg, nem csak sikerélményt szereznénk, és nem csak elégedett mosoly ülne ki az arcunkra.

Ezzel területet szereznénk!

Mert az a vidék, – az életünknek az a területe, a képességeink és lehetőségeink földje –  amit visszahódítunk a félelmektől, az már a MIÉNK!

Ott merünk álmodni, akarni, tenni és győzni!

És ugye látod, ha a magasból néznénk a tájra, az egész életünkre, nagyon nem mindegy, hogy a teljes birodalomból mennyi lenne a tiéd, és mennyit uralnának a félelmek.

MINDEN elvesztett csata és behódolás területet enged át a félelmeknek.

Minden megnyert csata a te ellenőrzésed alá von területeket.

Csak kérdem…

Nem kéne birtokba venned az EGÉSZ birodalmat?

 

Ha stabil győzelmet akarsz aratni a félelmek felett, akkor nézd meg ezt a fél órás, ingyenes videót, amiben 5 konkrét tippet adok a félelmek leküzdésére:

5 tipp a magabiztos fellépéshez

 

Mindjárt kezdünk!

Teljesen hétköznapi helyzet: elmész egy előadásra, tájékoztatóra, rendezvényre.

Mondjuk ez nem egy nagyon hivatalos, protokolláris esemény, ahol nagy emberek beszélnek, ez egy szimpla konferencia, vagy üzleti találkozó stb.

18.00-ra van meghirdetve a kezdés.

Te hányra mész oda?

És mennyit hagysz rá az indulásra, kalkulálva a forgalmi akadályokat, vagy bármi mást, ami közbejöhet?

És ha odaértél, akkor mit csinálsz, miután megérkeztél?

Gondolom mosdó látogatás, vagy ha van fogadó ital, meg kis falatok, akkor csipegetés, meg beszélgetés az ismerősökkel az előtérben stb.

Te szoktad-e magadtól figyelni az órádat, hogy a kezdésre pontosan beérj a terembe?

És ha nézed is, akkor szépen magadtól ülsz le a helyedre időben, hogy a kezdésre kész legyél?

Ha igen, akkor te ahhoz a 10%-hoz tartozol, aki felelősségteljes résztvevőként eleve készen áll a kezdésre, és nem a szervezőre, vagy az előadóra bízza, hogy figyelmeztessék az időre.

Az emberek 90%-a viszont nem így van vele.

Ő egy eseményre érkezik, amit élvezni, akar, ő egy résztvevő, aki saját magától simán ellenne egész délután, beszélgetve és mászkálgatva, ha majd valaki hivatalosan elő akar adni valamit, akkor szól.

Azért vannak a szervezők, hogy jelezzék, ha valami elkezdődik.

Nincs ezzel semmi baj, ettől még nem lesz gonosz valaki, egyszerűen csak az a megfigyelhető jelenség, hogy a résztvevők igénylik a kontrollt!

És ha te szervező, vagy házigazda vagy egy eseményen, akkor tudnod kell, hogy a kezdés előtt pár perccel el kell kezdeni beterelni, vagy a helyükre kísérni az embereket.

Ha te vagy a műsorvezető, akkor pedig érdemes egy kicsit előre dolgoznod.

Kanyarodjuk csak vissza ahhoz a helyzethez, amikor te is résztvevő vagy.

Éppen elmerülten beszélgetsz valakivel, amikor odalép hozzátok egy szervező és finoman jelzi, hogy foglaljatok helyet, mert azonnal kezdődik az esemény.

Te meg még nem kávéztál és nem voltál mosdóban.

Mit teszel? Gyorsan elrohansz a mosdóba , és kávéval a kezedben totyogsz a helyedre kínosan…

Na, hát ezért gondoskodik egy profi műsorvezető arról, hogy a közönség időben el tudjon intézni mindent, amit a műsor előtt szeretne.

Tudod, mivel gondoskodik erről?

Azzal, hogy mondjuk 10 perccel a kezdés előtt magához ragadja a mikrofont és jelzi, hogy 10 perc múlva kezdés lesz, addig még szabadon van idő beszélgetni stb.

5 perccel kezdés előtt megismétli, hogy aki szeretne, most menjen el mosdóba, most kérjen egy kávét stb.

Aztán 2 perccel a kezdés előtt kiáll, és segít a közönség terelőknek azzal, hogy mindenkit megkér, lassan foglalják el a helyüket stb.

Így aztán, 18.00-kor úgy köszöntheti a nagybecsült megjelenteket, hogy kétszer már beszélt hozzájuk, már ismerik a hangját, a közönségben pedig mindenkinek volt esélye elintézni, amit akart.

Aprós figyelmességnek látszik, de mind a két fél számára előnyös megoldás.

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan kell magabiztosan és hatásosan beszélni mások előtt,  olvasd el a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

 

Kivel lehet viccelődni?

Ha az előadóban van egy kis emberismeret, akkor gyorsan megérzi, kivel szabad viccelődni és kivel nem.
Bár nem mondom, akadnak néha meglepetések.

Volt már olyan, amikor a magába húzódó, szúrós szemű figuráról kiderült, hogy kiváló humora van, és amint feloldódott, ontotta magából a poénokat.
És volt olyan is, amikor a hihetetlenül laza és közvetlen, résztvevőről gyorsan kiderült, hogy a mosolya nem is olyan igazi, és csak addig élvezi a dolgokat, amíg öncélúan szerepelhet, vagy másokat piszkálhat.

Nem vitás, hogy az oldott légkör, a jó hangulat sokban emeli az előadás értékét, sőt a hatékonyságát is, mert az emberek sokkal jobban szeretnek kellemes légkörben tanulni.
Valószínűleg te is utálod a nyögvenyelős, száraz, kocka előadásokat, ahol a fagyos csendet semmi sem törheti meg.
Ezért aztán teljesen helyénvaló, ha az előadó mosolyra fakasztja a közönségét, vagy ha saját maga is elkuncogja magát egy-egy jobb poénon.
És az is helyénvaló, ha a közönségből van „játszótársa”, aki a leggyorsabban veszi a lapot, aki reagál, aki játékosan visszavág.

Csak két dologra kell figyelni:
1. Ne menjen át öncélú vicceskedésbe a dolog. Ne vigyen el feleslegesen időt és figyelmet a valódi témától. Ha kezd gyanússá válni, hogy a játszótársad hajlamos elkanyarodni, akkor szépen, óvatosan, finoman vissza kell terelni, és úgy kell kezelni a hozzászólásait, hogy értse, mit szeretnél. („Na jó, még ezt az egyet mondd el, röviden…”. Vagy: „Imádom a történeteidet, csak had menjek most tovább, mert soha nem érünk a végére és a többiek agyoncsapnak, ha 20 perccel tovább kell maradniuk, mert mi elpoénkodtuk az időt.”)

2. Egy vicc addig vicc, amíg mind a két fél nevetni tud rajta. A poén akkor ül, akkor elfogadható, ha nem sértő. Néha csábító a lehetőség, hogy megnevettesd az közönséget úgy, hogy VALAKIN nevetnek. De az nem jó. Más kárán nevetni nem egészséges.
Egyetlen előadónak sincs joga egy résztvevőt kínos helyzetbe hozni, vagy pellengérre állítani csak azért, hogy a saját maga számára előnyt kovácsoljon belőle.
Lehet viccelni valakivel, lehet az egész csoporttal viccelni, lehet azt mondani nekik, hogy „Utoljára a Keszőce utcai óvodában láttam ilyen relaxált arcokat a csendes pihenő után.” HA már van annyira oldott a hangulat, HA már letesztelted, hogy örömmel fogadják a poénokat, és HA biztos vagy benne, hogy senkit nem fogsz ezzel megbántani.

HA kíváncsi vagy, hogy hogyan lehet bevonni a közönséget az előadásba, olvasd el a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet. https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Tegezés vagy magázás?

Soha nem felejtem el, életem egyik első és egyben meghatározó tréneri élménye volt.

Leendő értékesítőknek tartottam képzést pénzügyi területen. Előttem 30 ember, teljesen vegyes életkorral, a huszonévesektől kezdve, a 40 éveseken át egészen az idősebbekig.

Ült a 4. sorban egy bácsi.

Tényleg bácsi volt, őszes, szépen fésült hajjal, kicsit szúrós tekintettel, de azért barátságosan.

Amúgy is megkérdeztem volna a méltóságos közönségtől, hogy tegeződhetünk-e, de így aztán kínos gonddal ügyeltem rá, hogy ne felejtsem el, úgyhogy a rövid bemutatkozás után már jött is a hivatalos kérdés: „Van valaki, aki azt szeretné, hogy magázódjunk?

És a bácsi szépen, lassan, kényelmesen feltette a kezét.

A többiek meg velem együtt kissé meglepődve néztek rá, de hát nem volt mit tenni, ha egy ember is van, aki ezt kéri, akkor magázódunk.

Nyeltem egy nagyot, mert eddig minden előadáson tegeződtünk, és kezeltem szépen, elegánsan, valami olyasmivel, hogy „Köszönöm, hogy jelezte, akkor magázódni fogunk. Ez rendben van a többieknek is, ugye?”

Ők bólogattak, én meg elkezdtem az előadást, de szinte minden mondatnál résen kellett lennem, hogy ne tegeződve beszéljek rutinból, és közben még a közönségre is figyeljek, de nagyjából azért ment, ahogy kellett.

Időnként direkt ránéztem a bácsira, hogy minden rendben van-e, majd amikor kb. az 5. perc környékén ismét odapillantottam, azt láttam, hogy az én bácsim finoman oldalra billent fejjel békésen szunyókál.

Na, itt ugye egyrészt vissza kellett gyűrnöm a felbuggyanó nevetést, másrészt döntenem kellett, hogy most akkor maradjon a magázódás, vagy nem.

Úgy voltam vele, hogy mivel a bácsi bármikor felébredhet, és különben is, ebben állapodtunk meg, én biza magázódva folytatom.

Minden haladt szépen a maga módján, jött az első szünet, oda is mentem az éppen kávézó bácsihoz és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:

  • Minden rendben van, elégedettnek tetszik lenni?
  • Persze, köszönöm, nagyon hasznosakat mond.
  • És a magázódás megfelelő így, ahogy tetszett kérni?
  • Micsodát kértem?
  • Hát tetszett jelentkezni, hogy magázódjunk.
  • Jaaaa, neeeem, én arra jelentkeztem, hogy nekem rendben van a tegeződés. Nem is értettem, hogy miért magázódunk végig.

No..

Ebből megtanultam, hogy bár mindig rákérdezek a magázódás-tegeződés témára, de utána árgus szemekkel lesem, hogy tényleg mindenki elégedett-e vele.

Tapasztalatom szerint egyébként, hacsak nem valami protokoláris, rettentően hivatalos előadásról van szó, a tegeződés teljesen elfogadott, sőt a legtöbbször igény is van rá.

De ha biztosra akarsz menni, akkor az elején kérdez meg.

„Van valaki, aki azt szeretné, hogy magázódjunk, vagy tegeződhetünk?

Ha jónak látod, erősítsd meg: „A tisztelet amúgy sem attól függ, hogy az ember tegeződik, vagy magázódik, mert magázódva is lehet tiszteletlennek lenni, és tegeződve is meg lehet adni a legnagyobb tiszteletet.”

 

A magabiztos és hatásos beszédnek tanulható, egyszerű titkai és fogásai vannak. A legtöbbet összegyűjtöttem a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvben. Olvasd el: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

Amit ők látnak, és amit én érzek

Mindenkinek fontos, hogy mit gondolnak róla mások.

Főleg azok, akikhez beszél.

Teljesen jogos, ha azt szeretnéd, hogy jó benyomást kelts, normálisan nézz ki, jó legyen a megjelenésed, határozottak a gesztusaid stb.
Érdekes, de minél profibb valaki, annál kevésbé aggódik ezen, mert biztos a dolgában, és TUDJA, hogy amit csinál, az rendben van.
Nem hanyagolja el, nagyon is figyel rá, csak nem foglalkozik vele. Sokkal inkább azzal törődik, hogy amit mond az színes, érdekes és hasznos legyen és az előadása kiváltsa a megfelelő hatást.
Minél rutintalanabb valaki, annál jobban aggódik a megjelenése miatt, meg amiatt, hogy „vajon mit gondolnak most rólam”.
Nincs is ezzel semmi baj, természetes a jelenség.

Egy olyan törvényszerűségre szeretném felhívni a figyelmet, amit sok száz emberrel végzett tréning során figyeltem meg.
Ég és Föld a különbség a között, hogy mit érez magában valaki, és mit látnak rajta kívülről a többiek.

Megszokott helyzet, amikor képzésen valaki megcsinál a többiek előtt egy feladatot, majd megkérdezem tőle, hogy hogyan érezte magát, mire magába szakadva azt mondja: „Tiszta ciki volt, úgy pirultam, mint az érett retek.”
Na jó…
Akkor most kérdezzük meg a többieket és arra kérem őket, hogy objektív választ adjanak.
Tényleg rettenetesen piros volt?
NEM!!!!!
Lehet, hogy kicsit pirosabb volt, mint reggel, amikor bejött, de az a lámpa melege miatt is simán belefért.
Csak belülről érezte úgy az ember, hogy céklavörös volt!

Egy résztvevő arról panaszkodik, hogy állandóan elcsuklott a hangja, és csak hebegett-habogott.
Jó, kérdezzük meg a többieket: így volt?
NEM!!!!!
Lehet, hogy ha még egyszer átfutja gyakorlásként, akkor folyamatosabban mondja el, de kívülről hallgatva SEMMI gond nem volt vele.

Jön a következő és elmondja, hogy remegett a lába, mint a nyárfalevél.
Ti láttátok?
NEM!!!!!
De hát én éreztem… – jön a válasz.
Azt én értem, csak mi kívülről nem vettük észre.
Mi ragadta meg a figyelmeteket? – kérdezem a jelen lévőket. Remegett a lába?
Dehogy… Arra figyeltem, amit mondott. Mert az tökre jó volt! – felelik.

Érted, mire gondolok?
Sajnos az ember magával hurcolj ezt a szörnyű átkot.
Mintha lenne egy beépített ellensége, aki folyton sutyorog a fülébe, hogy „De béna vagy!”, „De ciki, hogy izzadsz”, „Fúúú, hogy remeg a hangod!”.
És mi hiszünk neki.
Pedig NINCS IGAZA!!!!!!
Ez csak belülről jövő hamis érzet, amit kívülről az emberek észre sem vesznek.
A hallgatóság előtted, ezerszer elnézőbb, megengedőbb és türelmesebb, mint a nyavalyás hang benned.
Ne hallgass rá, engedd meg, hogy az emberek szeressenek.
Szedd össze magad és állj ki eléjük!

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan lehet ezeket az aggodalmakat leküzdeni, nézd meg ezt a fél órás ingyenes videót:

5 tipp a magabiztos fellépéshez

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás