websikehealthcheck

Blog...

Az első benyomás

Komoly könyvek sora foglalkozik a kérdéssel, hogy mit árul el az emberről a testbeszéde.

Hogy merre fordítja a lábfejét, miközben beszélget valakivel, hogy hova néz, hogy hogyan tartja a kezét stb.

Ez mind igaz, és tagadhatatlan, hogy ha tetszik, ha nem, még meg sem szólaltam, de a másik már így is megtudott rólam valamit, megsejtett valamit abból, hogy mi jár a fejemben, mire gondolok, hogy érzem magam, stb.

Tuti vannak ennek a témának is olyan szakértői, akik a legapróbb rezdülésekből olvasva komplett jellemrajzot írnak meg rólad egyetlen perc benyomásaiból, anélkül, hogy megszólaltál volna.

Jól is van ez így, hiszen minden területnek megvannak a maga elmélyült kutatói. Vannak, akik a Perzsa temetkezési szokásoknak szentelik az életüket, vannak, akik a szárazbab viselkedésének szikes talajon és vannak, akik ebben lelik örömüket, hogy az emberek rezdüléseit figyelik és ebből próbálnak következtetéseket levonni.

Tény, hogy ezek a következtetések a nagy mennyiségű tapasztalat alapján sokszor igen helyesek, de az is tény, hogy az ember tartása, gesztusai, sokszor a pillanatnyi állapotot tükrözik, tehát ezek alapján leginkább azt lehet megmondani, hogy most éppen hogy érzi magát az illető.

Igen ám, de ez éppen elég ahhoz, hogy egy előadáson, tájékoztatón, vagy közösségi eseményen az előttünk álló beszélő pillanatnyi állapotáról képet kapjunk, ha megfigyeljük.

A görnyedt tartás, a riadt, ugráló tekintet, a kéztördelés mind beszédes. Lehet, hogy az ember, aki most figyelek, egyébként egy kiváló szakember, aki a nap 8 órájában irgalmatlanul magabiztos és határozott, de most, amikor kint áll 100 ember előtt én nem azt a magabiztos szakembert látom.

Igazságos, vagy sem, még meg sem szólaltál, de az emberek már gondolnak rólad valamit.

Amikor valaki kiáll beszélni, csak abban a két lépésben, amit megtesz a színpadon, vagy csak abban a testtartásban, abban a tekintetben annyi üzenet van, hogy el sem tudja képzelni.

Az előtte ülőkben pedig – még ha nem is szakemberek – kialakul egy kép, egy benyomás, ami vagy jó lesz, és hízelgő, vagy éppen kínos és zavaró.

Ezért egy bölcs beszélő nagyon is odafigyel a tartására, tekintetére, gesztusaira, mozdulataira.

Mert mindaz, amit mond, csak a hitelessége egyik fele, a másik felét az adja, hogy HOGYAN mondja!

Hogy miből áll össze a hitelesség, azt megtudhatod a a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvből. Olvasd el! https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


  • _gat
  • _ga_*
  • _ga
  • _gid

Összes tiltása
Összes engedélyezése