Ha látsz valakit, aki úgy beszél mások előtt, hogy minimum vállszélességű terpeszben áll, és a keze csípőre van téve, neked mi ugrik be róla elsőként?
Ha most gondolatban megjelenik előtted egy ilyen ember képe, akkor valószínűleg még az arcára is odaképzeled a morcosságot, az összevont szemöldököt, meg a szúrós tekintetet. Szinte hallod a kirobbanó hangját, ahogyan rendreutasít valakit.
Most ne menjünk el ilyen messzire, ne egy dühöngő, magából kikelt figurát képzelj el, hanem egyszerűen csak valakit, aki csípőre tett kézzel beszél.
A helyzet az, hogy ha még nem is társulnak hozzá a külsőségek, mint morcosság és emelt hang, ez a tartás, a csípőre tett kéz eleve valahogy keménységet, uralkodást sugall. Ezért aztán van, aki azt mondaná, hogy így nem szabadna emberek előtt beszélni.
Szerinted? Megengedhető-e, hogy valaki így beszéljen emberekhez?
Szerintem igen! Azt is megmondom, mikor. Ha a helyzet megkívánja és a közönségnél ez megengedhető.
Ugyanis nem az a baj, hogy ha valaki határozott és erőteljes benyomást akar kelteni, ezért csípőre vágja a kezét. Az a baj, ha ezt nem jókor csinálja. Vagy az a baj, ha folyton ezt csinálja. Ha beleragad ebbe a tarásba, és nincs más gesztusa, csak ez.
Gondold el, ha miközben arról beszél, hogy a növények gondozása sok figyelmet és törődést igényel, és közben csípőre tett kézzel szúrósan néz rád.
Hát ettől szegény növények is lekókadnának, én meg hallgatóként rettegve jegyzetelek, nehogy elrontsak valamit, különben jön ez a rettentő ember és tuti leszid, vagy ha még jobban felbosszantom, akkor elültet, mint egy palántát.
Nem azzal van a baj, ha valaki csípőre tett kézzel határozottan beszél. Erre néha igenis szükség lehet. Ez teljesen rendben van, ha a gesztus passzol a mondanivalóhoz.
Azzal van a baj, ha a kettő nincs összhangban, vagy ha valaki egyetlen fix pózban ragad meg és mindegy, miről beszél, ugyanúgy tartja a kezét.
Sok minden van még, amit a közönség előtti beszédről érdemes tudni. Ha jót akarsz, rendeld meg a könyvcsomagot:
