(Tudom, hogy ez a cikk vitákat kavarhat, előre is elnézést a néha keményebb hangnemért.)

Túl sokan vannak, akik azt mondják: „Engem csak zavar, ha előre be kellett tanulnom valamit. Én az improvizálásban hiszek!”

Na aaaaz biztos, hogy ő nem fog túl hosszan a fejében az előre összeszedett gondolatok után kutatni, és azzal sem lehet majd vádolni, hogy nem képes alakítani az eredeti terven, hiszen nem is volt semmilyen terv.

És nem kell attól félnie, hogy esetleg elfelejti, mit akart mondani és ettől zavarba jön, mert azt sem tudja, hogy egyáltalán mit akart mondani.

A spontán beszédek nagy előnye továbbá az is, hogy az ember nem ragaszkodik görcsösen ahhoz, amit előtte leírt, mert ugye nem írt le semmit, és emiatt aztán nem lesz élettelen az előadás.

Nagyon is életteli lesz…

A maga pirulásával, zavarba jövetelével, kéztördelésével, összevissza kalandozásával, összefüggéstelenségével.

Mert a felkészülés nélküli beszédek JAVA RÉSZE sokszor ilyen.

Hogyan is lenne másként, ha az ember azt sem tudja, miről beszéljen, és mit mondjon.

De TÉNY, hogy sokszor az ilyen spontán beszédek tényleg természetesek, könnyedek és lazák, nincs bennük nyoma görcsölésnek.

Elismerem, sokan vannak, akik kiállnak és elkezdenek beszélni, nem jönnek nagyon zavarba és amit mondanak még érdekes is és a végén az elégedettség jó érzésével ülnek a helyükre.

Ilyenkor az ilyen emberek sokszor vetik a szememre, hogy „Na ugye! Nem készültem semmit és mégis megcsináltam! És hogy imádták!”

Én kérem, földig hajolok és elismerem a tényeket:

Megcsináltad.

Nem voltál zavarban.

Élvezték.

Néhány kérdésem volna csak.

Mi volt a CÉL?

Mit vártak tőled?

Mi volt az előadás célja?

Mit akartál kiváltani a közönségben?

Mit kellett átadnod nekik?

Ha ez egy súlytalan előadás volt, aminek nem volt konkrét célja, csak annyi, hogy te beszélj, ők meg hallgassanak és élvezzék, akkor TÖKÉLETESEN rendben vagyunk, ilyenkor te tényleg arról beszélsz, amiről akarsz.

Ugyanaz a helyzet az előadásokkal, mint az üzleti tárgyalásokkal: ha nincs tét, nincs cél, nem kell üzletet kötni, csak beszélgetünk, akkor mindegy mi történik, hiszen a cél csak a jó érzés, az pedig ugye megvan.

De egy olyan tárgyaláson, ahol el akarsz érni valamit, nagyon nem mindegy, hogy mit mondasz, hogyan fogalmazol, hogyan mozgatod a partnert.

Az után kevés, ha úgy állsz fel, hogy:

Megcsináltam.

Nem voltam zavarban.

Élveztük.

De ELADTÁL?

Lett EREDMÉNY?

Na, EZ a különbség az improvizáció és a felkészülés között.

Ha van valami konkrét cél, amit az ember el akar érni, akkor oda a megfelelő eszközök kellenek, a megfelelő tálalásban.

NEM a véletlenre bízva, hogy az végül is vagy jó lesz, vagy nem.

Imádom, amikor valaki mindig csak improvizál és erre még ráadásul büszke is.

És azonnal tudok róla két dolgot: 1. Vagy nincs volt különösebb célja azzal, hogy beszél. 2.Vagy elvileg lenne célja, csak az illető NEM PROFI, és soha nem éri el!

…

Na, jöhet a vélemény…