websikehealthcheck

Blog bejegyzések

Te hogyan csinálnád?

Mondom a helyzetet, érdekel a véleményed.
Értékesítési konferencián tartasz előadást a hideghívásokról (amikor idegen embereket kell felhívni ismeretlenül.)
A közönséged már kicsit belefáradt a sok kudarcba, nem annyira lelkesek, és nem annyira komálják az olyan messziről jött megmondó embereket, akik hurrá optimizmussal akarnak mindent megoldani.
Hogyan kezdenéd?
Mit szólsz mondjuk ehhez?

“Sziasztok, szeretettel köszöntelek benneteket az értékesítési konferencián.
Ha a másfél órás előadásom üzenetét egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, az így hangzana: a telefonálás elől nem lehet elpucolni, mert úgyis utolér!
Ez azt jelenti, hogy mindegy, mivel foglalkozol, egyszer így is úgy is szembe kell nézned azzal, hogy telefonálás nélkül nem lesz üzlet!
És lehet, hogy nem a hideghívás lesz életed legszebb álma, de én ma meg fogom tanítani neked, hogy hogyan ne utáld, hogyan kerekedj felül a telefon iszonyon, és hogyan csináld jól.
Meg kell vallanom valamit. Úgy állok most itt előtted, mint egy bűnös.
Mert ezeket a mindennapi csatákat saját magammal én sem mindig nyerem meg.
Igen, van olyan napom, amikor kint van előttem a tábla, hogy ma 70 céget kell hívnom, de 50-nél berottyanok, és feladom.
Vagy 25-nél azt mondom, hogy ha most nem megyek el egyet sétálni, akkor felrobban az agyam.
Sőt, olyan nap is van, amikor délután kettőkor befejezem az egészet, és aznap már hozzá sem nyúlok semmihez.
Van ilyen!
DE másnap újra erőt veszek magamon és nekiállok telefonálni.
Azt akarom megtanítani neked, hogy lehet az idegbajos utálat idejét minimálisra csökkenteni.”

Te hogy kezdenéd?

Ha érdekel 99 kidolgozott nyitás a legkülönbözőbb helyzetekre, akkor nézz bele ebbe:

99 nyitás meetingekhez, beszédekhez és előadásokhoz

Az alkohol nem jó barát

Félek kicsit, hogy ehhez a cikkhez mit fogsz szólni, de egy életem, egy halálom, én most már leírom, mit gondolok.

Időnként hallom, hogy egy-egy komolyabb krízishelyzet esetén, amikor beszédet kell mondani mondjuk egy céges évzárón, a hiányzó bátorságot van, aki az alkoholból nyeri.

És itt nem csak arra a munkatársra gondolok, aki a 10 évnyi hűség okán díjat vesz át és szólnia kell pár szót, hanem néha maga a főnök is bedob egy felest, hogy oldott legyen az az évértékelő beszéd.

Nyílván nem vagyok és senkinek sem senkije, főleg nem valami Atyaúristen, hogy megmondjam, mi helyes és mi nem. Azt viszont tudom, hogy az alkohol minden, csak nem valódi segítség.

Tuti képes elcsitítani a bent zakatoló hangokat, tompítja az érzékelést, elmaszatolja a helyzet valódi súlyát, ezért csakúgy, mint a félős ifjak udvarlás előtt, szíverősítőként az ember az italhoz nyúl. De ebből csak az lesz, hogy még az a kevéske mozgósítható képesség, ami ilyenkor rendelkezésre áll, még az is háttérbe szorul.

Elhiszem, hogy az ember legalább „túléli valahogy”, és el-el kuncog magában a beszéd közben, amin a többiek mosolyognak, meg valamit azért csak mond, és legalább letudta az egészet. De hogy átengedet az irányítást a tettei felett az italnak – még ha csak egy kis százalékban is – az biztos.

Kevésbé tud koncentrálni, kevésbé képes érzékelni, mire hogyan reagál a közönség stb.

Én megértem, ha ez tűnik az utolsó mentsvárnak, de személy szerint azokat becsülöm igazán, akik beleállnak egy ilyen kihívásba, felkészülnek, amennyire lehet és megoldják önerőből, becsülettel úgy, ahogy tudják.

 

Ha nincs csata, van barátság

Egyszer az én kiváló technikusom az egyik képzés végén hirtelen felém fordította a kamerát és megkérdezte, hogy milyen úgy élni, hogy az embernek nincsenek ellenségei.

El kellett keserítenem, hiszen mint minden embernek, nekem is vannak ellenségeim.

De ott, a kérdése felvetése kapcsán elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen tényleg nagyon-nagyon kevesen vannak, akikkel nem vagyok kifejezetten jó viszonyban. Persze, azok a vadidegenek, akik egy-egy levélre, vagy posztra beszólnak, azok olyanok, mint a hínár, minden vízben kinőnek, mindenütt ott vannak, velük nem kell foglalkozni.

De azok, akik tényleg részei az életemnek, akikkel együtt kell működnöm, akikhez közöm van, vagy akik egyszerűen csak eljönnek egy képzésre, vagy előadásra, azok között viszont tényleg nincs sok rosszakaró. El is gondolkodtam, hogy miért.

És rájöttem, hogy azért, mert a működési alapom az, hogy szövetségeseket gyűjtök, és nem keltek ellenségeskedést. Tiszteletben tudom tartani mások véleményét, nem állok bele felesleges vitákba, meg tudom találni a másikban az elismerésre méltót és őszintén meg is tudom csodálni.

Sőt, amikor valaki kicsit ellenségesebb, egészen a legvégső pontig nagyon finoman kezelem. Hogy miért írtam ezt le? Nem dicsekvésképpen, még csak nem is azért, hogy okoskodjak. Inkább csak egyfajta tapasztalatként, aminek hosszú évek alatt fizettem meg az árát, és rólad, mint okos emberről azt gondolom, hogy hajlandó vagy „más kárán” tanulni.

 

Az egyik felét itt hagyom, a másikat elviszem!

Sok remek kifogáskezelést hallottam már életemben, de van néhány, ami örökre megmaradt. Ha jól emlékszem, egy képzésen meséltek sok-sok évvel ezelőtt:

Életbiztosítást ajánlottak egy igen korrekt, jómódú úriembernek. Már legalább egy órája ment a beszélgetés, végignéztek rengeteg érvet, de az ember valahogy mindig kisiklott az „IGEN” elől, terelt, magyarázkodott, bizonytalan félválaszokat adott. Erre az értékesítő elővett egy darab papírt és azt mondta.

„Rendben, akkor én most a lapnak erre az oldalára felírom mindazt, amit önnek ez a megtakarítás jelenthet:

  • Azt mondta, gondoskodást a családról. Jó.
  • Anyagi biztonságot a saját maga számára. Jó
  • A gyerek iskoláját, ha okosan használja a pénzt. Jó

A másik oldalra felírom azt a havi 25 dollárt, amibe ez kerülne Önnek. Akkor én ezt a lapot most a felénél kettétépem. (És meg is tette.)

Az egyik felét elviszem, a másikat itt hagyom Önnél.

Vagy az lesz, hogy elviszem azt a 25 dollárt és megmarad minden, amit fontosnak tart. Vagy ha gondolja, szívesen itt hagyom azt a 25 dollárt, de akkor elviszem a családi biztonságot, az egészségét, és a gyerek iskoláját!”

Életem egyik legjobb kezelése, amit hallottam.

Namost távol álljon tőlem, hogy plagizáljak, de ha esetleg gondod van azzal, hogy nyilvánosság előtt kényelmesen és szabadon beszélj, akkor tudok benne segíteni.

Ha nem jössz el a “VIP magabiztos fellépés és közönség előtti beszéd” képzésre, akkor tuti megmarad a pénzed, amit a részvételi díjra fizettél volna, de elveszik mindaz, amit a két nap adna: magabiztosság, nyugalom, hatásos beszéd és stabil eredmények.
VAGY
Ha eljössz, elviszem a részvételi díjadat, de elviszem vele az aggódást, gyomorideget, elfelejtett szövegeket, felesleges izgulást, kudarcérzést, és tudatos profizmust teszünk a helyére.
Tessék nyugodtan dönteni!

VIP Előadói képzés

Nem mindegy, mit veszel fel!

Egyszer az egyik VIP képzésen éppen arról beszéltünk, hogy ha az ember időnként nyilvánosság előtt beszél, akkor nem elég, ha csak egyforma, standard stílusú „előadói szettje” van, amit egyszerűen csak előkap a szekrényből és magára aggat.

Nem jó, ha minden olyan helyzetben, ahol többek előtt kell beszélnie, ugyanazt a stílusú ruhát viseli, mert a különböző helyzetet és különböző közönségek különböző megjelenést igényelnek. Az a standard felszerelés nem biztos, hogy tökéletesen passzol minden alkalomra.

Éppen itt tartottam a beszédben a tréningen, amikor jelentkezett az egyik résztvevő, és elmesélt egy történetet.

Cégvezetőként rengeteg megkeresést kap civil szervezetektől és alapítványoktól, hogy segítsen. A szíve szakad meg, hogy nem tud mindenkinek segíteni, de a mai napig emlékszik rá, hogy egy alkalommal kapott egy remek e-mailt, talán egy rászorulóknak segítő alapítványtól, ami annyira kiváló levél volt, hogy miután elolvasta, úgy döntött, hogy nekik garantáltan segíteni fog! Meg is írta a választ, és leegyeztették a kedd délelőtt 10 órai találkozót az Alapítvány képviselőjével.

Ő fejben már az összeg nagyságrendjét is eldöntötte. Eljött a kedd 10 óra, kopogtak az ajtón annak rendje és módja szerint, majd belépett az Alapítvány képviselője Boss öltönyben, a mellényzsebében Mont Blanc toll a kezén Hublot óra.

És a támogatásból nem lett semmi.

A cégvezetőnek elszállt a bizalma, és az fordult meg a fejében, hogy a vele szemben álló emberen több millió forint érték van, pedig ő maga nem szán ennyit a személyes dolgaira. Nem mintha az Alapítvány ne lett volna korrekt és ne végzett volna értékes munkát, de a képviselő egyszerűen túlöltözte a szituációt! Ezért fontos, hogy még a ruházatra és a megjelenésre is igaz, hogy nagyon is a közönséghez és a témához kell igazodnia!

Ha érdekel, hogy mire érdemes még figyelni a nyilvánosság előtti beszédben, olvasd el a “Beszélj magabiztosan mások előtt” című könyvet.

BESZÉLJ magabiztosan mások előtt!

 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


  • _gat
  • _ga_*
  • _ga
  • _gid

Összes tiltása
Összes engedélyezése