Nem véletlen a címben szereplő kifejezés: tényleg „harcban” állunk a félelmeinkkel.
Gyakorta megütközünk velük, és jó esetben győzelmet aratunk felettük.
Azok meg állandóan újra megjelennek valahonnan hátulról, sutyorgva, előbukkanva a semmiből.
És az embernek néha bizony inába száll a bátorsága.
El sem jut az összecsapásig, el sem jut odáig, hogy SZEMBENÉZZEN a félelmekkel, és azok ellenére is megtegye, amit kell, inkább kitalál valami valódinak látszó indokot és feladja.
Szörnyű, de igaz.
Sokszor elég megjelennie egy félelemnek, elég a homályos körvolát sejteni és már fújják is a kürtök a visszavonulást.
Hogy mi a baj ezzel?
Hát a tény, hogy ez egy vereség.
Hogy az ember veszít, hogy ki sem állt a harcmezőre.
Ez talán gyávaság volna?
“Óh, túl erős a kifejezés”.
Pedig pontosan erről van szó!
Aki meghátrál egy félelem elől úgy, hogy meg sem próbált megvívni vele, meg sem próbált fölé kerekedni, az elnézést, de gyáva…
Hát legalább annyit megtehetnénk, hogy szembeszegülünk, és esélyt adunk magunknak a diadalra.
De neeeem, elég csak megpillantani az ellenséget és már húzódunk is vissza, szűkölve, feladva, menekülve.
Ez nem csak azért baj, mert elvesztettünk egy csatát, elszalasztottunk egy lehetőséget, amikor valami jót, vagy hasznosat lehetett volna tenni, vagy el lehetett volna érni valamit.
Ez azért is baj, mert átengedtük a területet.
Ugyanis az a csatamező, ahol harc nélkül vereséget szenvedünk, az az ellenségé lett és azé is marad.
Hacsak valamikor – összeszedve minden bátorságunk – vissza nem foglaljuk.
Az a baj az összes olyan helyzettel, amikor harc nélkül behódolunk a félelmeknek, hogy teret adunk nekik.
Saját önszántunkból engedjük át a birodalmunkat.
És ami nem a miénk, amit a félelem ural, oda már bemenni sem merünk.
Így lesz egyre kisebb és kisebb a saját uradalmunk, ahol jól érezzük magunkat, ahol bátrak vagyunk, ahol merünk élni és dolgokat véghezvinni.
Van, akik ezt komfort zónának mondják, tőlem akár az is lehet.
De a lényeg, hogy lehetne ezt máshogy is!
Le lehetne győzni a félelmeket, meg lehetne csinálni olyan dolgokat, amik elsőre ijesztőek, vagy rettenetesek.
El lehetne csitítani a sutyorgó kis hangokat, szembe lehetne szállni velük.
És ezzel nem csak egy csatát nyernénk meg, nem csak sikerélményt szereznénk, és nem csak elégedett mosoly ülne ki az arcunkra.
Ezzel területet szereznénk!
Mert az a vidék, – az életünknek az a területe, a képességeink és lehetőségeink földje – amit visszahódítunk a félelmektől, az már a MIÉNK!
Ott merünk álmodni, akarni, tenni és győzni!
És ugye látod, ha a magasból néznénk a tájra, az egész életünkre, nagyon nem mindegy, hogy a teljes birodalomból mennyi lenne a tiéd, és mennyit uralnának a félelmek.
MINDEN elvesztett csata és behódolás területet enged át a félelmeknek.
Minden megnyert csata a te ellenőrzésed alá von területeket.
Csak kérdem…
Nem kéne birtokba venned az EGÉSZ birodalmat?
Ha stabil győzelmet akarsz aratni a félelmek felett, akkor nézd meg ezt a fél órás, ingyenes videót, amiben 5 konkrét tippet adok a félelmek leküzdésére: