websikehealthcheck

VIP ELŐADÓI KÉPZÉS TEMATIKA – folytatás…

Közönség előtti megjelenés, gesztusok, Úristen!

Elvileg megvannak a szigorú szabályai és protokollja annak, hogy mit tehet, és mit nem tehet egy előadó a közönség előtt.

Vannak helyzetek, amikor ezt ajánlatos betartani.

De vannak helyzetek, amikor nem.

Azért érdemes tudni ezekről a szabályokról, hogy az ember biztos lehessen benne, hogy helyesen használja őket. Az előadók java részének inkább az okoz nehézséget, hogy hogyan engedje szabadjára az egyébként csodálatos képességeit.

Ebben a blokkban sok gyakorlással végig vesszük az alábbi területek mindegyikét, és néha hihetetlen örömöt okozunk azzal, amikor valaki visszakapja a hangerejét, vagy az arcizmai feletti játékos kontrollt, vagy a mozgása szabadságát.

Témakörök:

  • Megjelenés, ruházat, smink – igényes, de nem túlzó
  • Bevonulás – a hétköznapi és a hivatalos járás közötti különbség
  • Szemkontaktus, csendteremtés – várjunk némán, vagy akciózzunk?
  • Nyitás – hogyan és mikor kezdjük el a beszédet
  • Kéz-láb, testtartás – zsebre tett kéz, keresztezett láb és egyéb horror elemek.
  • A közönség bevonása, kérdések – mitől lesz aktív a közönség
  • Hangerő – mikor beszéljünk halkan és mikor emelt hangon.
  • Hangszín – hogyan vigyünk életet az előadásba.
  • Beszédsebesség – a gyors beszéd még hagyján, de a túl lassú…
  • Mimika (arcjáték) – az érzelmek kifejezésének végtelen skálája
  • Gesztikuláció – a teljes repertoár a nyitott tenyértől a kalimpálásig

Eszközök használata:

  • Pulpitus, vagy asztal
  • Jegyzeted
  • Mikrofon
  • Flip chart
  • Kivetítés

Színészmesterség

Egy egyszerű tájékoztatót is lehet élővé, emlékezetessé, szórakoztatóvá tenni, pusztán csak azzal, hogy az ember megszemélyesíti a példák és történetek szereplőit. Néha jól jön, ha az életet le tudjuk modellezni a színpadon.

  • Mik a színészi készségek alapjai és hogyan igazíthatom mindezt a saját személyiségemhez?
  • Hogyan keltünk életre egy apróhirdetést, hogyan lényegül át szerelmi vallomássá, vagy egy dadogós katonatiszt parancsává.

VIDEO HAMAROSAN

Tudtad, hogy:

  • A hangod és a testtartásod előbb vált ki hatást, mint a mondanivalód?
  • Az érzelmek megjelenítése a megfigyelés képességén múlik?
  • Egy ember, aki dühös, az mindenkire támad, aki él és mozog, akár jogos a haragja, akár nem.

Színes hírek és érdekességek – kreativitás

Az előadó legbecsesebb kincse a kreativitás. Ez a képesség határozottan fejleszthető, ha az ember tudja, hogy „hogyan működik” a kreativitás. Olyan elképesztő gyakorlatokat csinálunk meg ebben a részben, amikre álmodban sem gondoltál volna.

  • Hogyan lehet látszólag nem is a témához kapcsolód színes híreket és érdekességeket felhasználni a beszédben?
  • Hogyan függ össze a „hajszál és a világbajnokság”, vagy az „álom és a fogaskerék”?
  • Miért van az, hogy egy profi előadónál észre sem lehet venni, ha témát váltott?

VIDEO HAMAROSAN

Tudtad, hogy:

  • Az a kulcs, hogy képes vagy egy adott dologra minél több szempontból ránézni?
  • Ettől lesznek sokrétűen használhatók a saját példáid és történeteid?
  • Ha kreatív vagy, akkor GYORS leszel, MINDENRE tudsz frappánsan reagálni, NEM TUDNAK megfogni, és SZÍNESEK lesznek a példáid.

Kellemetlen kérdések kezelése

Előfordulhat, hogy egy 30 fős közönségben lesz EGYVALAKI, aki nem szeretné, hogy te sikerrel járj, mint előadó. Akinek inkább az a célja, hogy zavart okozzon. Egy ilyen helyzetet nem csak magad miatt kell profin kezelned, hanem a többi 29 résztvevő miatt is. Ha ez megy, az egyéb nehézségek kezelése (kifogások, téma elterelés stb.) ehhez képest már kismiska!

  • Mi az a 6 általános probléma, amivel egy előadó életét meg lehet nehezíteni?
  • Mi a különbség a „sima kifogás” és a „tényleges rossz tapasztalat” kezelése között?

VIDEO HAMAROSAN

Tudtad, hogy:

  • Soha nem hozzuk kellemetlen helyzetbe azt, aki „csacsi” kérdést tesz fel.
  • A „hangsúlyáthelyezés” kiváló kifogás kezelési eszköz.
  • Nem érdemes látványosan harcolni, mert minden megnyert csata = egy elvesztett ügyfél.

A beszéd befejezése

Aki alig várja, hogy vége legyen az előadásának, az hajlamos elfelejteni, hogy a közönségben az utolsó és sokszor legfontosabb benyomást éppen azzal hagyja, ahogyan a beszédet lezárja.

  • Elég, ha azt mondom, hogy „Köszi”? Vagy azt, hogy „Na-na-nagyon jó közönség” mint Thimmy a South Parkban?
  • Melyik a 3 biztos módszer a beszéd profi lezárására?

Stressz kezelés

Megtudod, hogy honnan is jönnek a félelmek, mi táplálja az emberben az aggodalmakat és kétségeket!
Végigvesszük, hogy melyikre mi a válasz és hogyan lehet ezeket lecsendesíteni, vagy visszaszorítani.
Sőt, megtanulunk egy olyan egyszerű gyakorlatot, amit minden előadás előtt lehet alkalmazni és pár perc alatt hozhat ragyogó változást, nyugalmat, kisimult arcot.

Tudtad, hogy:

  • A cél megismétlése kiváló zárás?
  • Bármilyen közönséget lehet „méltatni” és „felemelni”?
  • A 3 tanult módszer kombinálható is?

OSCAR díj

A két nap végén van egy záró gyakorlat, ahol a közönség szavazatai alapján legjobbnak ítélt szeminárium résztvevő megkapja az OSCAR szobrot a „Legjobb előadó” felirattal!

“Visszamegyek az első oldalra és végigolvasom”

“Oké, engem meggyőztél, mikor, hol, mennyiért?”

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


  • _gat
  • _ga_*
  • _ga
  • _gid

Összes tiltása
Összes engedélyezése