Blog...

Hogyan kezeljem a sugdolózókat?

Namost kérem tisztelettel…  hát bizony, a jelenség létezik… sugdolózók vannak!

Főleg, ha egy összeszokott közösség tagjai ülnek előtted, mondjuk egy munkatársi gárda stb.

Ilyenkor persze, hogy a cimborák ülnek egymás mellé, akik megszokták, hogy szabadon csevegnek, hiszen erre joguk van, a kokas csípje meg!

Vagy mondjuk, az is lehet, hogy vegyes társasághoz beszélsz, több helyről jövő embereknek. Ott sem meglepő, hogy ha két barátnő együtt jön el, akkor ők bizony meg fognak beszélni mindent IS, ami csak felmerül bennük.

És még az is lehet, hogy két ember ott találkozik először, de annyira egymásra hangolódnak, hogy végig dumálnának szívük szerint, mert nekik az jó.

Mit kezdj ezzel?

Van két alapelv, amik látszólag összeütköznek:

  1. Egy előadáson egyszerre egy ember beszél, tehát a közönségben elinduló motyogás, sugdolózás, karattyolás nem része egy ideális előadásnak, vagy meetingnek.
  2. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem az iskolában vagyunk, ahol az ember karhatalmilag rendet tart, mert a felnőtt emberek igénylik a szabadságot.

Akkor most mi legyen?

Először is: nagy különbség van egy olyan helyzet között, amikor két ember a témához kapcsolódóan egyeztet valamit 2 mondatban („Ja, ez mondjuk nálunk is volt már így, mi is így kezeltük az ügyfelet..”) és a között, amikor ketten a témától teljesen eltérő irányban kotkodácsolnak.

Másodszor: a helyzet maga, és a közönség összetétele sok mindent meghatároz.

Mondjuk, egy olyan cégről van szó, ahol nagyon-nagyon hozzászoktak a laza működéshez, és a céges kultúra része, hogy az embereknek egy meetingen is joga van beszélgetni a mellette lévővel.

Ilyen esetben a bölcs előadó nem erőszakolja meg a szokásjogot, hanem amennyire lehet, teret ad a szabadságnak, csak arról gondoskodik, hogy ne vigyék túlzásba a privát csevejt, ne legyen öncélú traccsolás, és ez főleg ne menjen az előadás és a szakmai tudnivaló átadásának rovására.

De ha mondjuk ismeretlen emberek találkoznak, ahol még nincs kialakult rend, akkor a hallgatók azt a rendet fogják elfogadni és követni, amit az előadó kialakít.

Ha az előadó engedi a sutyorgást 1-2 párocskának, akkor a többiek azt fogják gondolni, hogy ezzel nincs semmi baj, tehát ők is nyugodtan karattyolnak majd. Te pedig beleőszülsz, mire csendet teremtesz.

Ha az előadó úgy látja, hogy érdemes az elején kicsit tisztázni a szabályokat, akkor azt óvatosan, finom lépéseken keresztül vezeti be.

Például rákérdezel a beszélgetőknél, hogy „Mondjátok, nyugodtan, ehhez kapcsolódó volt a gondolat?” Semmi neheztelés, semmi pellengérre állítás, csak érdeklődés.

Ha oda tartozott, úgyis elmondják, te meg kezeled.

Ha nem oda tartozott, úgysem mondják el, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy legközelebb óvatosabbak legyenek, és a többiek is tanulnak az esetből.

Ha szükséges, és a sutymorgás nagyon elharapózik, akkor egész nyugodtan megállhatsz és tisztázhatod a kérdést: „Nézzétek, tudom, hogy rengeteg gondolat és ötlet merül fel, miközben beszélünk itt a témáról. De ha valakik közben egymással egyeztetnek valamit, akkor lemaradnak arról, amiről mi beszélünk, ráadásul lehet, hogy az olyan dolog lenne, ami a többieknek is hasznos. Úgyhogy had kérjelek meg arra, hogy ami nem ide tartozik, azt inkább szünetben egyeztessétek, ami meg a többieknek is érdekes, azt nyugodtan osszátok meg velünk. Működhet ez így?”

20 év tapasztalatából mondom, hacsak nem direkt ellenálló a társulat, ez tökéletesen kezeli a helyzetet.

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan tudod kezelni a közönségből jövő nehézségeket, olvasd el a BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Szólj hozzá te is!

Az email címet nem tesszük közzé.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás