websikehealthcheck

figyelem

Hogyan kezeljem a sugdolózókat?

Namost kérem tisztelettel…  hát bizony, a jelenség létezik… sugdolózók vannak!

Főleg, ha egy összeszokott közösség tagjai ülnek előtted, mondjuk egy munkatársi gárda stb.

Ilyenkor persze, hogy a cimborák ülnek egymás mellé, akik megszokták, hogy szabadon csevegnek, hiszen erre joguk van, a kokas csípje meg!

Vagy mondjuk, az is lehet, hogy vegyes társasághoz beszélsz, több helyről jövő embereknek. Ott sem meglepő, hogy ha két barátnő együtt jön el, akkor ők bizony meg fognak beszélni mindent IS, ami csak felmerül bennük.

És még az is lehet, hogy két ember ott találkozik először, de annyira egymásra hangolódnak, hogy végig dumálnának szívük szerint, mert nekik az jó.

Mit kezdj ezzel?

Van két alapelv, amik látszólag összeütköznek:

  1. Egy előadáson egyszerre egy ember beszél, tehát a közönségben elinduló motyogás, sugdolózás, karattyolás nem része egy ideális előadásnak, vagy meetingnek.
  2. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem az iskolában vagyunk, ahol az ember karhatalmilag rendet tart, mert a felnőtt emberek igénylik a szabadságot.

Akkor most mi legyen?

Először is: nagy különbség van egy olyan helyzet között, amikor két ember a témához kapcsolódóan egyeztet valamit 2 mondatban („Ja, ez mondjuk nálunk is volt már így, mi is így kezeltük az ügyfelet..”) és a között, amikor ketten a témától teljesen eltérő irányban kotkodácsolnak.

Másodszor: a helyzet maga, és a közönség összetétele sok mindent meghatároz.

Mondjuk, egy olyan cégről van szó, ahol nagyon-nagyon hozzászoktak a laza működéshez, és a céges kultúra része, hogy az embereknek egy meetingen is joga van beszélgetni a mellette lévővel.

Ilyen esetben a bölcs előadó nem erőszakolja meg a szokásjogot, hanem amennyire lehet, teret ad a szabadságnak, csak arról gondoskodik, hogy ne vigyék túlzásba a privát csevejt, ne legyen öncélú traccsolás, és ez főleg ne menjen az előadás és a szakmai tudnivaló átadásának rovására.

De ha mondjuk ismeretlen emberek találkoznak, ahol még nincs kialakult rend, akkor a hallgatók azt a rendet fogják elfogadni és követni, amit az előadó kialakít.

Ha az előadó engedi a sutyorgást 1-2 párocskának, akkor a többiek azt fogják gondolni, hogy ezzel nincs semmi baj, tehát ők is nyugodtan karattyolnak majd. Te pedig beleőszülsz, mire csendet teremtesz.

Ha az előadó úgy látja, hogy érdemes az elején kicsit tisztázni a szabályokat, akkor azt óvatosan, finom lépéseken keresztül vezeti be.

Például rákérdezel a beszélgetőknél, hogy „Mondjátok, nyugodtan, ehhez kapcsolódó volt a gondolat?” Semmi neheztelés, semmi pellengérre állítás, csak érdeklődés.

Ha oda tartozott, úgyis elmondják, te meg kezeled.

Ha nem oda tartozott, úgysem mondják el, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy legközelebb óvatosabbak legyenek, és a többiek is tanulnak az esetből.

Ha szükséges, és a sutymorgás nagyon elharapózik, akkor egész nyugodtan megállhatsz és tisztázhatod a kérdést: „Nézzétek, tudom, hogy rengeteg gondolat és ötlet merül fel, miközben beszélünk itt a témáról. De ha valakik közben egymással egyeztetnek valamit, akkor lemaradnak arról, amiről mi beszélünk, ráadásul lehet, hogy az olyan dolog lenne, ami a többieknek is hasznos. Úgyhogy had kérjelek meg arra, hogy ami nem ide tartozik, azt inkább szünetben egyeztessétek, ami meg a többieknek is érdekes, azt nyugodtan osszátok meg velünk. Működhet ez így?”

20 év tapasztalatából mondom, hacsak nem direkt ellenálló a társulat, ez tökéletesen kezeli a helyzetet.

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan tudod kezelni a közönségből jövő nehézségeket, olvasd el a BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Úthenger

Mitől lehet az, hogy egy előadás néha olyan elviselhetetlenül unalmas, hogy még az is erőfeszítésedbe kerül, hogy nyitva tartsd a szemed…

Több oka lehet, jó sok érdekes oka, én most csak az egyiket venném elő…

Ugyanis van egy jelenség, ami nem csak a közönség előtti beszédben figyelhető meg, hanem a sima négyszemközti tárgyalásokon.

Ott talán még gyakrabban is.

Sőt, ugyanez a huncut kis helyzet számos alkalommal fordul elő hétköznapi magán beszélgetésekben, főnök és beosztott között, férj és feleség között, vagy akár két barát között is.

Tuti ismered a szitut, amikor találkozol valakivel, és ő belekezd, és csak nyomja-nyomja-nyomja, tömi tele a fejedet, és egy idő után úgy tele vagy mint az evőversenyeken a japán versenyző a 75. hot-dog után.

Ismered azt a barátot, aki a Görögországi nyaralásról a 842. fotót mutatja, meg, hogy „Na, ezt még nem is mutattam, ezt nézd, itt milyen kék volt a tenger!”

És ismered az értékesítőt, aki fél órája hengerel, csak zúdítja rád az infókat, hogy ez neked mennyire jó lesz, és ez mennyire kell majd neked és hogy most még akció is van.

Na ilyenkor történik meg az, hogy az ügyfél szépen lassan kihátrál a testéből, és bár fizikailag még ott van, és néha automatikusan bólogat is, de lélekben már valahol egész messze jár, talán a nyaralását tervezi, vagy azon agyal, hogy a következő meetingen mit kell elmondania.

És vajon mit csinál ilyenkor az amatőr értékesítő, ha látja, hogy lanyhult az érdeklődés?

Na, mit?

Hát rákapcsooooool!

Ilyenkor jön az „És azt még nem is mondtam el…!!!”

Mert ugye azt látja a jámbor, hogy az ügyfél szeme  már nem csillog, és már nem figyel annyira, és kétségbeesésében, hogy visszaszerezze a figyelmet, csak még érdekesebb akar lenni.

És azt hiszi, hogy amiből itt hiány van, az az, hogy ő izgalmasakat tudjon mondani.

Pedig nem abból van hiány, hiszen tolja már vagy fél órája.

Abból van hiány, hogy duma helyett végre MEGHALLGASSA az ügyfelet és vége engedje őt is szóhoz jutni…

Ezért a bölcs értékesítő itt befogja a száját, megfordítja a dolgok irányát és KÉRDEZ!

Namost…

Lehet-e hasonló a helyzet egy előadáson, vagy tájékoztatón, ahol ott ül 20 ember, és az előadó úgy ment oda vissza rajtuk háromszor, mint Józsi az úthengeres a friss aszfalton?

Naná!

Hát hányszor követjük el ezt a hibát?

Ilyenkor a bölcs megáll… kifúj egy kis levegőt.. és megfordítja a kommunikáció irányát.

Befogja a száját, és végre kérdez…

Engedi, hogy a közönség újra életre keljen, hogy újra visszatérjenek, hogy szóhoz jussanak, hogy elmondhassák, mi van a fejükben.

És igaz, lehet, hogy elsőre nem kap válaszokat (min vagyunk meglepődbe, hát az emberek fejben ott sincsenek), de ha ügyesen kérdez, akkor meg fogja mozgatni őket és el fogja érni, hogy újra élete keljenek.

Az az igazi kincs, ha együttműködő közönséged van.

Ehhez pedig az kell, hogy engedd őket beszélni, és érd el, hogy beszéljenek!

Ha többet akarsz tudni arról, hogy hogyan kell a közönséget kezelni, olvasd el a BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

Idézetek rabságában

Sokszor látom, még a rutinos, magabiztos előadóknál is, hogy bizony az idézetek rabjává válnak.

Nem arra gondolok, hogy túl sok idézetet használnának.

Könnyen lehet, hogy az előadás témájához, vagy menetéhez nagyon is kellenek a máshonnan hozott, hitelességet alátámasztó, ütős mondatok.

Nem is arra gondolok, hogy rossz idézetet használnak.

Lehet, hogy némelyiket hosszabban kell elmagyarázni, lehet, hogy van, ami elsőre nem teljesen érthető, de az előadók többnyire nagyon is tudják, hogy mire akarnak kilyukadni, és szépen, lépésről-lépésre elviszik a közönségüket a megértésig.

Arra gondolok, amikor az előadó idézni akar, de nem készült fel rendesen, a HOGYANT illetően.

Ez élő helyzetben azt jelenti, hogy kimért léptekkel elegánsan odalépdel a kisasztalhoz és azt mondja nagy rejtélyesen:

„No, és nézzük csak, mit mond erről Einstein!”

A közönség meg ott ül feszülten, a hölgyek beharapják a felső ajkukat, az urak megpróbálják ugyan a nyugalom látszatát magukra erőltetni, de már az ujjukkal babrálnak rendületlenül.

Az előadó pedig besétál középre és lapozgat.

Mi pedig várunk…

És az első elnyúló másodpercekkel az izgalom alábbhagyni látszik.

„Itt lesz ez, egy pillanat!” – mondja ő, és most visszafele lapoz.

Bennünk, hallgatókban egy pillanatra újra felizzik az izgalom parazsa, de ez már csak átmeneti, mert amikor az előadónk száját elhagyja egy óvatlan „Hmmmmm”, amit az a fránya mikrofon közkinccsé tesz, akkor a várakozás átcsap csalódottságba.

És hiába robban ki az ő boldogsága fél perc után, midőn belerikkantja a tömegbe, hogy „Megvan!!!”, a pillanat már tovaszállt, a varázs elenyészett és a közönség már inkább csak illedelmesen figyel.

Az idézet nem üt akkorát, az erő, ami benne volt elszisszent, mint a sokadszor nyitott colás palackból az utolsó szénsav löket.

A hatás, amit kivált, csak pislákoló gyertyaláng a robbanáshoz képest, amit a frappáns idézet eredetileg kiváltani volt hivatott.

MIÉRT?
Mert az előadónk biza nem készült fel rendesen.

Megspórolta otthon azt a fél percet, ami ahhoz kellett volna, hogy a könyvben egy cetlivel bejelölje az oldalt és a bekezdést.

És ez a megspórolt fél perc most sokszorosan bosszulta meg magát.

Szóval..

KÉRLEK, ne légy amatőr!

Készülj fel profin minden részlettel, mert ha kiengeded a kezedből a közönség figyelmét, akkor ezzel elengedted az esélyét annak, hogy a megfelelő hatást kiváltsd!

 

 

 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


  • _gat
  • _ga_*
  • _ga
  • _gid

Összes tiltása
Összes engedélyezése