websikehealthcheck

előadás

Mindjárt kezdünk!

Teljesen hétköznapi helyzet: elmész egy előadásra, tájékoztatóra, rendezvényre.

Mondjuk ez nem egy nagyon hivatalos, protokolláris esemény, ahol nagy emberek beszélnek, ez egy szimpla konferencia, vagy üzleti találkozó stb.

18.00-ra van meghirdetve a kezdés.

Te hányra mész oda?

És mennyit hagysz rá az indulásra, kalkulálva a forgalmi akadályokat, vagy bármi mást, ami közbejöhet?

És ha odaértél, akkor mit csinálsz, miután megérkeztél?

Gondolom mosdó látogatás, vagy ha van fogadó ital, meg kis falatok, akkor csipegetés, meg beszélgetés az ismerősökkel az előtérben stb.

Te szoktad-e magadtól figyelni az órádat, hogy a kezdésre pontosan beérj a terembe?

És ha nézed is, akkor szépen magadtól ülsz le a helyedre időben, hogy a kezdésre kész legyél?

Ha igen, akkor te ahhoz a 10%-hoz tartozol, aki felelősségteljes résztvevőként eleve készen áll a kezdésre, és nem a szervezőre, vagy az előadóra bízza, hogy figyelmeztessék az időre.

Az emberek 90%-a viszont nem így van vele.

Ő egy eseményre érkezik, amit élvezni, akar, ő egy résztvevő, aki saját magától simán ellenne egész délután, beszélgetve és mászkálgatva, ha majd valaki hivatalosan elő akar adni valamit, akkor szól.

Azért vannak a szervezők, hogy jelezzék, ha valami elkezdődik.

Nincs ezzel semmi baj, ettől még nem lesz gonosz valaki, egyszerűen csak az a megfigyelhető jelenség, hogy a résztvevők igénylik a kontrollt!

És ha te szervező, vagy házigazda vagy egy eseményen, akkor tudnod kell, hogy a kezdés előtt pár perccel el kell kezdeni beterelni, vagy a helyükre kísérni az embereket.

Ha te vagy a műsorvezető, akkor pedig érdemes egy kicsit előre dolgoznod.

Kanyarodjuk csak vissza ahhoz a helyzethez, amikor te is résztvevő vagy.

Éppen elmerülten beszélgetsz valakivel, amikor odalép hozzátok egy szervező és finoman jelzi, hogy foglaljatok helyet, mert azonnal kezdődik az esemény.

Te meg még nem kávéztál és nem voltál mosdóban.

Mit teszel? Gyorsan elrohansz a mosdóba , és kávéval a kezedben totyogsz a helyedre kínosan…

Na, hát ezért gondoskodik egy profi műsorvezető arról, hogy a közönség időben el tudjon intézni mindent, amit a műsor előtt szeretne.

Tudod, mivel gondoskodik erről?

Azzal, hogy mondjuk 10 perccel a kezdés előtt magához ragadja a mikrofont és jelzi, hogy 10 perc múlva kezdés lesz, addig még szabadon van idő beszélgetni stb.

5 perccel kezdés előtt megismétli, hogy aki szeretne, most menjen el mosdóba, most kérjen egy kávét stb.

Aztán 2 perccel a kezdés előtt kiáll, és segít a közönség terelőknek azzal, hogy mindenkit megkér, lassan foglalják el a helyüket stb.

Így aztán, 18.00-kor úgy köszöntheti a nagybecsült megjelenteket, hogy kétszer már beszélt hozzájuk, már ismerik a hangját, a közönségben pedig mindenkinek volt esélye elintézni, amit akart.

Aprós figyelmességnek látszik, de mind a két fél számára előnyös megoldás.

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan kell magabiztosan és hatásosan beszélni mások előtt,  olvasd el a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

 

Tegezés vagy magázás?

Soha nem felejtem el, életem egyik első és egyben meghatározó tréneri élménye volt.

Leendő értékesítőknek tartottam képzést pénzügyi területen. Előttem 30 ember, teljesen vegyes életkorral, a huszonévesektől kezdve, a 40 éveseken át egészen az idősebbekig.

Ült a 4. sorban egy bácsi.

Tényleg bácsi volt, őszes, szépen fésült hajjal, kicsit szúrós tekintettel, de azért barátságosan.

Amúgy is megkérdeztem volna a méltóságos közönségtől, hogy tegeződhetünk-e, de így aztán kínos gonddal ügyeltem rá, hogy ne felejtsem el, úgyhogy a rövid bemutatkozás után már jött is a hivatalos kérdés: „Van valaki, aki azt szeretné, hogy magázódjunk?

És a bácsi szépen, lassan, kényelmesen feltette a kezét.

A többiek meg velem együtt kissé meglepődve néztek rá, de hát nem volt mit tenni, ha egy ember is van, aki ezt kéri, akkor magázódunk.

Nyeltem egy nagyot, mert eddig minden előadáson tegeződtünk, és kezeltem szépen, elegánsan, valami olyasmivel, hogy „Köszönöm, hogy jelezte, akkor magázódni fogunk. Ez rendben van a többieknek is, ugye?”

Ők bólogattak, én meg elkezdtem az előadást, de szinte minden mondatnál résen kellett lennem, hogy ne tegeződve beszéljek rutinból, és közben még a közönségre is figyeljek, de nagyjából azért ment, ahogy kellett.

Időnként direkt ránéztem a bácsira, hogy minden rendben van-e, majd amikor kb. az 5. perc környékén ismét odapillantottam, azt láttam, hogy az én bácsim finoman oldalra billent fejjel békésen szunyókál.

Na, itt ugye egyrészt vissza kellett gyűrnöm a felbuggyanó nevetést, másrészt döntenem kellett, hogy most akkor maradjon a magázódás, vagy nem.

Úgy voltam vele, hogy mivel a bácsi bármikor felébredhet, és különben is, ebben állapodtunk meg, én biza magázódva folytatom.

Minden haladt szépen a maga módján, jött az első szünet, oda is mentem az éppen kávézó bácsihoz és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:

  • Minden rendben van, elégedettnek tetszik lenni?
  • Persze, köszönöm, nagyon hasznosakat mond.
  • És a magázódás megfelelő így, ahogy tetszett kérni?
  • Micsodát kértem?
  • Hát tetszett jelentkezni, hogy magázódjunk.
  • Jaaaa, neeeem, én arra jelentkeztem, hogy nekem rendben van a tegeződés. Nem is értettem, hogy miért magázódunk végig.

No..

Ebből megtanultam, hogy bár mindig rákérdezek a magázódás-tegeződés témára, de utána árgus szemekkel lesem, hogy tényleg mindenki elégedett-e vele.

Tapasztalatom szerint egyébként, hacsak nem valami protokoláris, rettentően hivatalos előadásról van szó, a tegeződés teljesen elfogadott, sőt a legtöbbször igény is van rá.

De ha biztosra akarsz menni, akkor az elején kérdez meg.

„Van valaki, aki azt szeretné, hogy magázódjunk, vagy tegeződhetünk?

Ha jónak látod, erősítsd meg: „A tisztelet amúgy sem attól függ, hogy az ember tegeződik, vagy magázódik, mert magázódva is lehet tiszteletlennek lenni, és tegeződve is meg lehet adni a legnagyobb tiszteletet.”

 

A magabiztos és hatásos beszédnek tanulható, egyszerű titkai és fogásai vannak. A legtöbbet összegyűjtöttem a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvben. Olvasd el: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

Elmondok egy viccet

Bátran vállalom a veszélyt és leírom, amit gondolok.

Te pedig, ha elolvastad, egész nyugodtan mondd el, hogy TE mint gondolsz!

A viccekkel nincsen semmi gond, én személy szerint imádom őket, életem legfelszabadultabb és legörömtelibb kacagásai közül jó néhánynak köze volt egy jól elmesélt vicchez.

Az is igaz viszont, hogy a legfelszabadultabb és legörömtelibb kacagások java részének meg nem vicchez volt köze.

Ha valaki viccet mesél egyszerre több embernek, akkor pár dolgot érdemes észben tartania:

  1. A viccek nem egyformák, van közöttük ragyogó, van közöttük közepes és van silány. Nem fog minden vicc ugyanúgy tarolni.
  2. Az emberek meg pláne nem egyformák. Mindenkinek más az ízlése, ruhában, ételben, filmben és így viccekben is. Ugyanazon a viccen van, aki majd megszakad és van, aki meg sem rezdül, sőt, van, akit az a vicc kifejezetten irritál.
  3. A közönség mindig emberekből áll, akiknek van valamilyen ízlése és hangulata. Ezek a hangulatok összeadódnak és lesz belőle egy nagy, általános hangulat, amit az előadónak figyelembe kell vennie.

Nagyon is helyénvaló, ha a beszélő oldani akarja a hangulatot, fel akarja dobni kicsit a közönségét.

Érthető, ha ehhez azt az eszközt veti be, amit az emberek 90%-a bevetne, ha meg akarna nevettetni valaki mást: elmesél egy viccet.

És azt hiszem, ezzel van a baj.

Hogy az emberek 90%-a ezt használná.

Egy valódi előadótól egy kicsit mást várnak el .

A vicc – bocsánat – a legalja!

A legáltalánosabb, legelcsépeltebb, legsablonosabb mód a hangulat emelésére.

És egy profinak – legalábbis hitem szerint – kell, hogy legyen ennél kifinomultabb, egyedibb, stílusosabb módszerei is, ami megkülönbözteti őt az átlagtól.

Én azt becsülöm leginkább, amikor valaki a helyzetből, a közönségből, a témából, a szituációból kreál valami nevettetőt.

Amikor azt érzem, hogy ez nem egy betanult sablon volt, hanem valami ízes, játékos, megismételhetetlen geg elem.

Egy jó szófordulat, egy kis önirónia, egy kölcsönösen szórakoztató szabad csörte egy résztvevővel.

Azt a humort becsülöm leginkább, ami nem sablonos, nem előre csomagolt és steril.

A viccmesélés kicsit „fast food” humor.

Emlékszel, az elején azt mondtam, hogy életem legfelszabadultabb és legörömtelibb kacagásai közül jó néhányak köze volt valami elmesélt vicchez.

Igaz. De a többségének nem volt köze vicchez.

Valami egyedi helyzetkomikumhoz volt köze.

Nincs baj az előadás közbeni viccmeséléssel.

Szó nincs arról, hogy tilos lenne.

Csak arról van szó, hogy van még humor a viccek felett is.

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan kell magabiztosan és hatásosan beszélni mások előtt, olvasd el a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

Hogyan kezeljem a sugdolózókat?

Namost kérem tisztelettel…  hát bizony, a jelenség létezik… sugdolózók vannak!

Főleg, ha egy összeszokott közösség tagjai ülnek előtted, mondjuk egy munkatársi gárda stb.

Ilyenkor persze, hogy a cimborák ülnek egymás mellé, akik megszokták, hogy szabadon csevegnek, hiszen erre joguk van, a kokas csípje meg!

Vagy mondjuk, az is lehet, hogy vegyes társasághoz beszélsz, több helyről jövő embereknek. Ott sem meglepő, hogy ha két barátnő együtt jön el, akkor ők bizony meg fognak beszélni mindent IS, ami csak felmerül bennük.

És még az is lehet, hogy két ember ott találkozik először, de annyira egymásra hangolódnak, hogy végig dumálnának szívük szerint, mert nekik az jó.

Mit kezdj ezzel?

Van két alapelv, amik látszólag összeütköznek:

  1. Egy előadáson egyszerre egy ember beszél, tehát a közönségben elinduló motyogás, sugdolózás, karattyolás nem része egy ideális előadásnak, vagy meetingnek.
  2. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem az iskolában vagyunk, ahol az ember karhatalmilag rendet tart, mert a felnőtt emberek igénylik a szabadságot.

Akkor most mi legyen?

Először is: nagy különbség van egy olyan helyzet között, amikor két ember a témához kapcsolódóan egyeztet valamit 2 mondatban („Ja, ez mondjuk nálunk is volt már így, mi is így kezeltük az ügyfelet..”) és a között, amikor ketten a témától teljesen eltérő irányban kotkodácsolnak.

Másodszor: a helyzet maga, és a közönség összetétele sok mindent meghatároz.

Mondjuk, egy olyan cégről van szó, ahol nagyon-nagyon hozzászoktak a laza működéshez, és a céges kultúra része, hogy az embereknek egy meetingen is joga van beszélgetni a mellette lévővel.

Ilyen esetben a bölcs előadó nem erőszakolja meg a szokásjogot, hanem amennyire lehet, teret ad a szabadságnak, csak arról gondoskodik, hogy ne vigyék túlzásba a privát csevejt, ne legyen öncélú traccsolás, és ez főleg ne menjen az előadás és a szakmai tudnivaló átadásának rovására.

De ha mondjuk ismeretlen emberek találkoznak, ahol még nincs kialakult rend, akkor a hallgatók azt a rendet fogják elfogadni és követni, amit az előadó kialakít.

Ha az előadó engedi a sutyorgást 1-2 párocskának, akkor a többiek azt fogják gondolni, hogy ezzel nincs semmi baj, tehát ők is nyugodtan karattyolnak majd. Te pedig beleőszülsz, mire csendet teremtesz.

Ha az előadó úgy látja, hogy érdemes az elején kicsit tisztázni a szabályokat, akkor azt óvatosan, finom lépéseken keresztül vezeti be.

Például rákérdezel a beszélgetőknél, hogy „Mondjátok, nyugodtan, ehhez kapcsolódó volt a gondolat?” Semmi neheztelés, semmi pellengérre állítás, csak érdeklődés.

Ha oda tartozott, úgyis elmondják, te meg kezeled.

Ha nem oda tartozott, úgysem mondják el, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy legközelebb óvatosabbak legyenek, és a többiek is tanulnak az esetből.

Ha szükséges, és a sutymorgás nagyon elharapózik, akkor egész nyugodtan megállhatsz és tisztázhatod a kérdést: „Nézzétek, tudom, hogy rengeteg gondolat és ötlet merül fel, miközben beszélünk itt a témáról. De ha valakik közben egymással egyeztetnek valamit, akkor lemaradnak arról, amiről mi beszélünk, ráadásul lehet, hogy az olyan dolog lenne, ami a többieknek is hasznos. Úgyhogy had kérjelek meg arra, hogy ami nem ide tartozik, azt inkább szünetben egyeztessétek, ami meg a többieknek is érdekes, azt nyugodtan osszátok meg velünk. Működhet ez így?”

20 év tapasztalatából mondom, hacsak nem direkt ellenálló a társulat, ez tökéletesen kezeli a helyzetet.

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan tudod kezelni a közönségből jövő nehézségeket, olvasd el a BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Úthenger

Mitől lehet az, hogy egy előadás néha olyan elviselhetetlenül unalmas, hogy még az is erőfeszítésedbe kerül, hogy nyitva tartsd a szemed…

Több oka lehet, jó sok érdekes oka, én most csak az egyiket venném elő…

Ugyanis van egy jelenség, ami nem csak a közönség előtti beszédben figyelhető meg, hanem a sima négyszemközti tárgyalásokon.

Ott talán még gyakrabban is.

Sőt, ugyanez a huncut kis helyzet számos alkalommal fordul elő hétköznapi magán beszélgetésekben, főnök és beosztott között, férj és feleség között, vagy akár két barát között is.

Tuti ismered a szitut, amikor találkozol valakivel, és ő belekezd, és csak nyomja-nyomja-nyomja, tömi tele a fejedet, és egy idő után úgy tele vagy mint az evőversenyeken a japán versenyző a 75. hot-dog után.

Ismered azt a barátot, aki a Görögországi nyaralásról a 842. fotót mutatja, meg, hogy „Na, ezt még nem is mutattam, ezt nézd, itt milyen kék volt a tenger!”

És ismered az értékesítőt, aki fél órája hengerel, csak zúdítja rád az infókat, hogy ez neked mennyire jó lesz, és ez mennyire kell majd neked és hogy most még akció is van.

Na ilyenkor történik meg az, hogy az ügyfél szépen lassan kihátrál a testéből, és bár fizikailag még ott van, és néha automatikusan bólogat is, de lélekben már valahol egész messze jár, talán a nyaralását tervezi, vagy azon agyal, hogy a következő meetingen mit kell elmondania.

És vajon mit csinál ilyenkor az amatőr értékesítő, ha látja, hogy lanyhult az érdeklődés?

Na, mit?

Hát rákapcsooooool!

Ilyenkor jön az „És azt még nem is mondtam el…!!!”

Mert ugye azt látja a jámbor, hogy az ügyfél szeme  már nem csillog, és már nem figyel annyira, és kétségbeesésében, hogy visszaszerezze a figyelmet, csak még érdekesebb akar lenni.

És azt hiszi, hogy amiből itt hiány van, az az, hogy ő izgalmasakat tudjon mondani.

Pedig nem abból van hiány, hiszen tolja már vagy fél órája.

Abból van hiány, hogy duma helyett végre MEGHALLGASSA az ügyfelet és vége engedje őt is szóhoz jutni…

Ezért a bölcs értékesítő itt befogja a száját, megfordítja a dolgok irányát és KÉRDEZ!

Namost…

Lehet-e hasonló a helyzet egy előadáson, vagy tájékoztatón, ahol ott ül 20 ember, és az előadó úgy ment oda vissza rajtuk háromszor, mint Józsi az úthengeres a friss aszfalton?

Naná!

Hát hányszor követjük el ezt a hibát?

Ilyenkor a bölcs megáll… kifúj egy kis levegőt.. és megfordítja a kommunikáció irányát.

Befogja a száját, és végre kérdez…

Engedi, hogy a közönség újra életre keljen, hogy újra visszatérjenek, hogy szóhoz jussanak, hogy elmondhassák, mi van a fejükben.

És igaz, lehet, hogy elsőre nem kap válaszokat (min vagyunk meglepődbe, hát az emberek fejben ott sincsenek), de ha ügyesen kérdez, akkor meg fogja mozgatni őket és el fogja érni, hogy újra élete keljenek.

Az az igazi kincs, ha együttműködő közönséged van.

Ehhez pedig az kell, hogy engedd őket beszélni, és érd el, hogy beszéljenek!

Ha többet akarsz tudni arról, hogy hogyan kell a közönséget kezelni, olvasd el a BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/