Vannak, akiknek fel sem tűnik, és vannak, akiknek annyira zavarja a fülét, hogy ha egyszer rákerült a figyelmük, hogy az előadó gyakran ismétli a szavakat, akkor onnantól kezdve nem is nagyon tudnak a tartalomra figyelni, és ettől lesznek idegesek.

Tudod, mint amikor nézed a tájat a vonat ablakából, aztán egyszer csak észreveszed, hogy egy bogárka mászkál az üvegen és onnantól nem tudsz a tájra figyelni, mert állandóan a bogarat veszed észre.

Az első mondatban említett két hozzáállás viszont azonnal meg is adta a választ, hogy neked mennyire kell figyelned a szóismétlésre.

A közönségtől függ.

Nem győzöm hangsúlyozni: nincs annál rosszabb, mint amikor valaki attól való félelmében, hogy nem lesz elég jó, nem lesz tökéletes és nem állja meg a helyét az angol Királyi udvarban, inkább visszatartja magát attól, hogy bármit is csináljon!

Hát ha simán munkatársak előtt beszélsz, vagy ismerősök előtt, akik magas ívből letojják, hogy te retorikailag mennyire vagy a csúcson, akkor kit érdekel, hogy ismételsz szavakat?

Ha viszont egy kicsit magasabb elvárásokra számítasz, idegen közönségnek adsz elő, vagy fontosabb helyzetben beszélsz, akkor érdemes odafigyelni erre is.

De tudod, milyen végtelenül egyszerű a helyzet kezelése?

Úgy hívják: szinonima szótár.

A magyar nyelv csodálatos, egy-egy gondolatra van 5-10 szavunk, ami közel hasonló jelentéssel bír.

Például arról akarsz beszélni, hogy amikor az ember „megy” edzésre, akkor mi mindent érez magában.

De a „MEGY” szót már annyiszor használtad…

Hát nézd, ezeket mind használhatod, ha passzol a szövegkörnyezethez.

„Jár, járkál, mászkál, slattyog, kullog, ballag, mendegél, bandukol, lépeget, lépdegél, lépdel, cammog, sétál, kutyagol, tipeg, baktat, battyog, poroszkál, gyalogol, totyog, kolbászol, andalog, cselleng, kódorog, lépked, caplat, kóvályog, gyüszmékel, sétálgat, csoszog, lépdes, cirkál, kóricál, talpal, császkál, korzózik, botorkál, jár-kel, lézeng, kószál, lődörög, bóklászik, flangál, kóborog, csatangol, lófrál, ténfereg, csavarog, tekereg, tébolyog, tévelyeg, bolyong, őgyeleg, kujtorog, barangol, kóborol, tántorog, csámborog, sétafikál, vándorol, szédeleg, téblábol, csalinkázik, kóringyál, lébecol, karistol, bódorog, ődöng”

Nem csináltam mást, csak beütöttem az online szinonimaszótárba azt, hogy „megy”.

Szóval ne aggódj azon, hogy mi van, ha nem beszélsz elég választékosan.

Sok helyen erre nincs is szükséged!

Ahol meg szükséged van rá, oda meg fel tudsz készülni.

További hasznos szakmai információk a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvben. Vedd meg! https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Minden tréningen kitérünk a „közönség bevonásának” sarkalatos kérdésére.

Indulunk onnan, hogy egyáltalán kell-e bevonni a közönséget és mik azok a helyzetek, amikor a közönségből jövő kérdéseknek nincs helye, elsősorban az idő rövidsége, vagy a túl nagy létszám okán.

Abban mindig egyetértünk, hogy az előadónak az kifejezetten hasznos, ha a közönség együtt mozog vele, ha érdeklődnek, ha együtt gondolkodnak stb.

Igen ám, de HOGYAN érjem el, hogy legyen egy aktív, bevont közönségem, akik válaszolnak, ha én kérdezek tőlük valamit, és akik mernek kérdezni, ha valami nem tiszta nekik stb.

Hááát, a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.

Ha be akarod vonni a közönséget, akkor tegyél fel nekik kérdéseket.

A kérdéseknek ugye két alap típusa van, a zárt és a nyitott kérdések.

Ezt úgy általában az emberek 90% tudja.

A zárt kérdés olyan, amit egy szóval meg lehet válaszolni: „igen”, „nem”, „a Balaton”, „42-es” stb.

A nyitott kérdésre az ember kifejtheti a választ.

Melyiket használjuk többet?

Hát az elején a zárt kérdéseket, mert a közönség még kissé feszes, vagy hideg, főleg, ha olyan emberekről van szó, akik nem ismerik egymást.

Aztán ahogy belelendültek, jöhetnek a nyitott kérdések, mert addigra már lesz bátorságuk, lendületek, kedvük elmondani a saját véleményüket, tapasztalatukat stb.

Ezért aztán egy előadónak jól kell tudnia kérdeznie.

Képesnek kell lennie arra, hogy egymás után, gondolkodás nélkül több nyitott kérdést is fel tudjon tenni, mert sokszor meg kell tudni mozgatni az előtte ülő embereket, fel kell tudnia oldani őket.

De képesnek kell lennie arra is, hogy ha túl sokat karattyolt, akkor behúzza a féket és megfordítsa a dolgok menetét, mert az összelapított hallgatóság nem jó hallgatóság, sem a négyszemközti tárgyaláson, sem az előadáson.

Ha többet akarsz tudni a magabiztos fellépésről, töltsd le ezt az „5 tipp a magabiztos fellépéshez” anyagot.

5 tipp a magabiztos fellépéshez

Ha látsz valakit, aki úgy beszél mások előtt, hogy minimum vállszélességű terpeszben áll, és a keze csípőre van téve, neked mi ugrik be róla elsőként?

Ha most gondolatban megjelenik előtted egy ilyen ember képe, akkor valószínűleg még az arcára is odaképzeled a morcosságot, az összevont szemöldököt, meg a szúrós tekintetet. Szinte hallod a kirobbanó hangját, ahogyan rendreutasít valakit.

Most ne menjünk el ilyen messzire, ne egy dühöngő, magából kikelt figurát képzelj el, hanem egyszerűen csak valakit, aki csípőre tett kézzel beszél.

A helyzet az, hogy ha még nem is társulnak hozzá a külsőségek, mint morcosság és emelt hang, ez a tartás, a csípőre tett kéz eleve valahogy keménységet, uralkodást sugall. Ezért aztán van, aki azt mondaná, hogy így nem szabadna emberek előtt beszélni.

Szerinted? Megengedhető-e, hogy valaki így beszéljen emberekhez?

Szerintem igen! Azt is megmondom, mikor. Ha a helyzet megkívánja és a közönségnél ez megengedhető.

Ugyanis nem az a baj, hogy ha valaki határozott és erőteljes benyomást akar kelteni, ezért csípőre vágja a kezét. Az a baj, ha ezt nem jókor csinálja. Vagy az a baj, ha folyton ezt csinálja. Ha beleragad ebbe a tarásba, és nincs más gesztusa, csak ez.

Gondold el, ha miközben arról beszél, hogy a növények gondozása sok figyelmet és törődést igényel, és közben csípőre tett kézzel szúrósan néz rád.

Hát ettől szegény növények is lekókadnának, én meg hallgatóként rettegve jegyzetelek, nehogy elrontsak valamit, különben jön ez a rettentő ember és tuti leszid, vagy ha még jobban felbosszantom, akkor elültet, mint egy palántát.

Nem azzal van a baj, ha valaki csípőre tett kézzel határozottan beszél. Erre néha igenis szükség lehet. Ez teljesen rendben van, ha a gesztus passzol a mondanivalóhoz.

Azzal van a baj, ha a kettő nincs összhangban, vagy ha valaki egyetlen fix pózban ragad meg és mindegy, miről beszél, ugyanúgy tartja a kezét.

Sok minden van még, amit a közönség előtti beszédről érdemes tudni. Ha jót akarsz, rendeld meg a könyvcsomagot:

https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Komoly könyvek sora foglalkozik a kérdéssel, hogy mit árul el az emberről a testbeszéde.

Hogy merre fordítja a lábfejét, miközben beszélget valakivel, hogy hova néz, hogy hogyan tartja a kezét stb.

Ez mind igaz, és tagadhatatlan, hogy ha tetszik, ha nem, még meg sem szólaltam, de a másik már így is megtudott rólam valamit, megsejtett valamit abból, hogy mi jár a fejemben, mire gondolok, hogy érzem magam, stb.

Tuti vannak ennek a témának is olyan szakértői, akik a legapróbb rezdülésekből olvasva komplett jellemrajzot írnak meg rólad egyetlen perc benyomásaiból, anélkül, hogy megszólaltál volna.

Jól is van ez így, hiszen minden területnek megvannak a maga elmélyült kutatói. Vannak, akik a Perzsa temetkezési szokásoknak szentelik az életüket, vannak, akik a szárazbab viselkedésének szikes talajon és vannak, akik ebben lelik örömüket, hogy az emberek rezdüléseit figyelik és ebből próbálnak következtetéseket levonni.

Tény, hogy ezek a következtetések a nagy mennyiségű tapasztalat alapján sokszor igen helyesek, de az is tény, hogy az ember tartása, gesztusai, sokszor a pillanatnyi állapotot tükrözik, tehát ezek alapján leginkább azt lehet megmondani, hogy most éppen hogy érzi magát az illető.

Igen ám, de ez éppen elég ahhoz, hogy egy előadáson, tájékoztatón, vagy közösségi eseményen az előttünk álló beszélő pillanatnyi állapotáról képet kapjunk, ha megfigyeljük.

A görnyedt tartás, a riadt, ugráló tekintet, a kéztördelés mind beszédes. Lehet, hogy az ember, aki most figyelek, egyébként egy kiváló szakember, aki a nap 8 órájában irgalmatlanul magabiztos és határozott, de most, amikor kint áll 100 ember előtt én nem azt a magabiztos szakembert látom.

Igazságos, vagy sem, még meg sem szólaltál, de az emberek már gondolnak rólad valamit.

Amikor valaki kiáll beszélni, csak abban a két lépésben, amit megtesz a színpadon, vagy csak abban a testtartásban, abban a tekintetben annyi üzenet van, hogy el sem tudja képzelni.

Az előtte ülőkben pedig – még ha nem is szakemberek – kialakul egy kép, egy benyomás, ami vagy jó lesz, és hízelgő, vagy éppen kínos és zavaró.

Ezért egy bölcs beszélő nagyon is odafigyel a tartására, tekintetére, gesztusaira, mozdulataira.

Mert mindaz, amit mond, csak a hitelessége egyik fele, a másik felét az adja, hogy HOGYAN mondja!

Hogy miből áll össze a hitelesség, azt megtudhatod a a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvből. Olvasd el! https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Azt kell mondanom, hogy tökéletesen megértelek.

Néha nekem is.

Megértem, ha úgy érzed, hogy annyi nyavalyással, annyi kekeckedővel, értetlenkedővel, gonoszkodóval találkoztál már, hogy egyszerűen csak betelt a pohár, és eleged van belőlük.

Nem akarsz még egy tárgyalást, nem akarsz még egy beszélgetést, nem akarsz még egy előadást, mert hiába téped a szádat, úgy sem csinálják meg, amit mondasz.

Kikészíti az embert, amikor a másik oldalon csak okoskodni tudnak, állandóan hajtogatják a magukét és amikor valaki segíteni akar, akkor meg nem fogadják el.

Megértelek, igazán.

Sorolhatnám a mentségeket, hogy „de hát vedd észre, hogy mennyire mások vagyunk”, meg hogy „meg kell értenünk, hogy mindenkinek lehet rossz napja”, és hogy „nem várhatjuk el, hogy a világon minden szép és jó legyen”.

Meg még azt is mondhatnám nagy bölcsen, az ujjaimat összefonva, hogy „Figyelj, az élet tele van kihívásokkal, és ezek adják az élet értelmét”.

Mondhatnám ezeket, mert kivétel nélkül igazak.

De most nem ezt mondom.

Most csak annyit mondok, hogy nyugodtan félredobhatod ezeket az idegesítő embereket mindet a csudába, kijelentheted, hogy nem érdekelnek, mert tele van velük a hócipőd, és befejezed azt a munkát, vagy hivatást, amivel foglalkozol, mert túl sok vele a gond.

Majd találsz magadnak mást, ha ebből nagyon eleged volt.

Csak azt kérdezem tőled, hogy mi lesz most veled?

Mert ha hagyod a csudába az egészet és néhány hülye miatt befejezed, amit csinálsz, akkor hova fogsz menni?

Mihez kezdesz majd?

Valamit csak kell kezdeni az életben.

Valamiből csak pénzt kell keresni, és Istenemre mondom, én nem tudok olyant munkát, ahol nem kell emberekkel dolgozni, találkozni, beszélni. Mindenhol vannak ügyfelek, munkatársak stb.

Érdekes, de a legegyszerűbb munkák, ahol szinte semmi kontaktus nincsen másokkal nem véletlenül sokszor a legkevésbé megfizetett munkák is egyben.

Nem hiszem, hogy ezt akarod.

Nem beszélve arról, hogy amikor az ember jogos dühéből fakadóan otthagyja a képességeihez, tudásához, céljaihoz nagyságrendben passzoló tevékenységeket, akkor egy idő után ott belül elkezdi feszíteni valami.

Mert tudja, hogy mi az ő nagyságrendje és érzi, hogy amit most csinál, az messze nem kielégítő és közel sem az ő valódi szintje.

Így aztán ráveszi magát és újra csatasorba áll a saját valódi játékterén.

Újra kezdi a meccseket, újra felszívja magát és újra kezelni kezdi az embereket.

Csak közben elvesztegetett pár évet, vagy hónapot.

Szóval, megértem, ha eleged van. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy sokkal jobb vagy te annál, minthogy bedőlj egy ilyen hullámvölgynek és feladd.

Nyomjad csak tovább, van benned elég érték és erő, hogy továbbmenj és kezelj mindent, amit kell.

Felfrissülésnek és a régen tudott dolgok leporolásának is kiváló lehet a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyv. Olvasd el! https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/