De MITŐL?

MI okozza a gondot, miért mumus a nyilvános beszéd, amitől a legtöbb ember menekül?

Két dolog lehet:

• Vagy az a gond, hogy BESZÉLNI KELL, mégpedig okosan és összeszedetten.
• Vagy az, hogy közben többen NÉZNEK!

Ha téged megkérdeznélek, hogy téged mi zavar, te mit mondanál?

Egy kezemen meg tudnám számolni, hányan felelték eddig azt, hogy „az zavar, hogy egyáltalán beszélni kell valamiről”.

Ezzel az esetek java részében semmi gond nincsen, mert olyasmiről beszélek, amire fel tudok készülni, és többnyire azért van idő, hogy az ember összeszedje, mit is akar mondani.

Ráadásul leggyakrabban olyan témáról beszélek, amiről ÉN akarok beszélni, amit én választottam, ami nekem is kedves vagy fontos.

Még akkor is, ha utána kell járnom pár dolognak, megvan a lehetőségem, hogy felkészüljek és profi legyek.

Nem beszélve arról, ha a SAJÁT szakterületemről beszélek, és csak azt kell elmondanom, amit egyébként is csinálok naponta 8 órán keresztül, lassan 10 éve.

Többnyire azzal van a baj, hogy többen néznek egyszerre és ettől valahogy zavarba jövünk, elbizonytalanodunk, megjelennek a fejünkben az oda nem illő gondolatok, hogy „Mit gondolnak rólam?”, „Mi lesz, ha elrontom?” stb.

Szerintem helyben vagyunk…

Ezzel van a gond.

Na jó, de mit lehet ezzel kezdeni?

Mondogassam magamnak, hogy „Nyugi, nem lesz baj, ezek az emberek szeretnek.”?

Vagy képzeljem el őket alsónadrágban?

Vagy szúrjak ki a falon egy pontot, és ahhoz beszéljek, és ne is nézzek rájuk, mert ha nem látom őket, akkor nem félek tőlük?

Háááát meg lehet próbálni.

Mégis azt hiszem, hogy ez mind csak elkerülő manőver.

És ebből kifolyólag mind csak elmaszatolja a problémát.

Mert arany igazság, hogy amivel az ember nem néz szembe, az mindig üldözni fogja.

Szóval, az zavar, ha néznek, ráadásul egyszerre többen néznek?

Legszívesebben elmenekülnél?

Mi lenne, ha nem trükköt alkalmaznánk arra, hogy úgy csináljunk, mintha ez nem is lenne igaz, és mi lenne, ha ehelyett SZEMBENÉZNÉNK azzal az egyszerű ténnyel, hogy az ember minél feljebb jut az életben, annál többen figyelik.

Fordítsuk meg a dolgot és menjünk vele szembe!

Még akkor is, ha ez kínos, meg kellemetlen, meg iszonytató még belegondolni is.

Kezdd el KERESNI az olyan helyzeteket, ahol többen figyelnek!

Menj nyilvános helyekre és sétálj sok ember előtt.

Szólj hozzá csoportos megbeszélésekhez, hogy megszokd, milyen ha egyszercsak mindenki rád figyel.

Vállalj el feladatokat és felkéréseket, ahol meg kell szólalni többek előtt, vagy egyszerre több embert kell irányítani!

Kínos lesz kezdetben? Peeersze!

Szeretné az ember inkább visszacsinálni? Nanááá!

De NEM FOG MÁSKÉNT ENYHÜLNI a nyomás, csak ha az ember szembefordul vele és legyőzi.

Nincs könnyebb út, nincs varázsfőzet, nincs titkos recept, vagy pirula!

Csak az van, ha az ember szembenéz vele.

Hogy mi a titok?

Mi segít abban, hogy mégis könnyebb legyen?

Bármilyen fura, de éppen az, ha az ember a „Hogyan próbáljam meg elkerülni és hogyan próbáljam meg valami trükkel megúszni” helyett egyszerűen csak annyit mondd: „Na gyere!” és szembefordul vele.

Valahogy csend lesz és alábbhagy az aggodalom.

Szóval kérlek, ne megúszni akard, hanem inkább KERESD az olyan helyzeteket, ahol figyelem irányul rád.

Fokozatosan enyhülni fog a félelem, és a végére eltűnik.

Ha kíváncsi vagy, hogy mit lehet tenni még a félelemmel, olvasd el EZT az ingyenes anyagot: https://sooszoltan.hu/miert-felunk-mas-elott-beszelni/