websikehealthcheck

közönség

Mire figyelj, ha szórakoztató sztorit mesélsz?

Ez egy olyan kérdés, amit többször felmerül a képzéseken.

Lehet-e, vagy érdemes-e vicces sztorikat mesélni az előadás közben?

Először is, semmi nem tiltja meg!

Nincs erre hivatalos paragrafus, és nem rontanak be az ajtón fogdmegek, hogy „A törvény nevében…”

Azt viszont már nagyon is érdemes átgondolni, hogy MILYEN vicces történetet mesélj el.

Ezt három dolog határozza meg. Az a bizonyos „szentháromság”, ami minden dolgot meghatároz egy előadó számára:

  1. Közönség – azaz kik ülnek előtted
  2. Téma – vagyis, hogy miről beszélsz
  3. Te magad – hogy milyen egyéniség vagy te

Ha tőled nem ál messze a móka-kacagás, és nem kell magadra erőltetned a viccességet, akkor nosza.

Ha viszont kissé visszafogottabb, vagy kifejezetten konzervatív alkat vagy, akkor óvatosan bánnék a vicces sztorikkal, mert ha nem jön hitelesen a tréfa, akkor kényszeredett lesz a mesélés is, és a fogadtatás is.

Persze érdemes végiggondolni, hogy mennyire passzol a TÉMÁDHOZ egy vicces sztori, vagy anekdota.

Nyílván, nem csak arról van szó, hogy egy temetési vállalkozó ne poénkodjon, hanem arról is, hogy nem kell mindenáron beleerőltetni egy poént az előadásba, mert másoknál ezt láttam, és biztos jól jön ide is.

Ha a téma kényesebb, ha a hangulata, amit meg akarsz teremteni, egy kicsit emelkedettebb, vagy ha éppen keménynek kell lenned és meg kell értetned valami fontosat az előtted ülőkkel, akkor nincs helye ott viccnek.

De a legfontosabb tényező maga a KÖZÖNSÉG.

Vajon azok az emberek ott előtted, élveznének és értékelnének egy mókás történetet?

Korban, egzisztenciában, hangulatban viccelődősnek látszanak?

Ha igen, akkor hajrá.

Ha nem, akkor ne erőltesd, mert elcsúszik a dolog és kínos hümmögés lesz a vége.

Te felsülsz, ők meg kényelmetlenül érzik magukat.

Egyébként ez utóbbi tényező határozza meg azt is, hogy MILYEN történetet mondhatsz el.

Hogy belefér-e az alkohol, nők, szex, káromkodás, az attól függ, hogy KIKNEK beszélsz.

Ez az alapigazság is azt mutatja, hogy egy profi előadó nem attól profi, hogy van egy-két fényesre csiszolt sztorija  és mindenhol ugyanazt adja elő, hanem attól, hogy széles repertoárja van, 10-20 remek sztorija, és ezekből mindig éppen azt húzza elő, amelyik az adott helyzethez legjobban passzol!

 

A célközönséghez igazodó előadások összeállításáról többet is elmondok a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvben. Olvasd el: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

Kivel lehet viccelődni?

Ha az előadóban van egy kis emberismeret, akkor gyorsan megérzi, kivel szabad viccelődni és kivel nem.
Bár nem mondom, akadnak néha meglepetések.

Volt már olyan, amikor a magába húzódó, szúrós szemű figuráról kiderült, hogy kiváló humora van, és amint feloldódott, ontotta magából a poénokat.
És volt olyan is, amikor a hihetetlenül laza és közvetlen, résztvevőről gyorsan kiderült, hogy a mosolya nem is olyan igazi, és csak addig élvezi a dolgokat, amíg öncélúan szerepelhet, vagy másokat piszkálhat.

Nem vitás, hogy az oldott légkör, a jó hangulat sokban emeli az előadás értékét, sőt a hatékonyságát is, mert az emberek sokkal jobban szeretnek kellemes légkörben tanulni.
Valószínűleg te is utálod a nyögvenyelős, száraz, kocka előadásokat, ahol a fagyos csendet semmi sem törheti meg.
Ezért aztán teljesen helyénvaló, ha az előadó mosolyra fakasztja a közönségét, vagy ha saját maga is elkuncogja magát egy-egy jobb poénon.
És az is helyénvaló, ha a közönségből van „játszótársa”, aki a leggyorsabban veszi a lapot, aki reagál, aki játékosan visszavág.

Csak két dologra kell figyelni:
1. Ne menjen át öncélú vicceskedésbe a dolog. Ne vigyen el feleslegesen időt és figyelmet a valódi témától. Ha kezd gyanússá válni, hogy a játszótársad hajlamos elkanyarodni, akkor szépen, óvatosan, finoman vissza kell terelni, és úgy kell kezelni a hozzászólásait, hogy értse, mit szeretnél. („Na jó, még ezt az egyet mondd el, röviden…”. Vagy: „Imádom a történeteidet, csak had menjek most tovább, mert soha nem érünk a végére és a többiek agyoncsapnak, ha 20 perccel tovább kell maradniuk, mert mi elpoénkodtuk az időt.”)

2. Egy vicc addig vicc, amíg mind a két fél nevetni tud rajta. A poén akkor ül, akkor elfogadható, ha nem sértő. Néha csábító a lehetőség, hogy megnevettesd az közönséget úgy, hogy VALAKIN nevetnek. De az nem jó. Más kárán nevetni nem egészséges.
Egyetlen előadónak sincs joga egy résztvevőt kínos helyzetbe hozni, vagy pellengérre állítani csak azért, hogy a saját maga számára előnyt kovácsoljon belőle.
Lehet viccelni valakivel, lehet az egész csoporttal viccelni, lehet azt mondani nekik, hogy „Utoljára a Keszőce utcai óvodában láttam ilyen relaxált arcokat a csendes pihenő után.” HA már van annyira oldott a hangulat, HA már letesztelted, hogy örömmel fogadják a poénokat, és HA biztos vagy benne, hogy senkit nem fogsz ezzel megbántani.

HA kíváncsi vagy, hogy hogyan lehet bevonni a közönséget az előadásba, olvasd el a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet. https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

Tegezés vagy magázás?

Soha nem felejtem el, életem egyik első és egyben meghatározó tréneri élménye volt.

Leendő értékesítőknek tartottam képzést pénzügyi területen. Előttem 30 ember, teljesen vegyes életkorral, a huszonévesektől kezdve, a 40 éveseken át egészen az idősebbekig.

Ült a 4. sorban egy bácsi.

Tényleg bácsi volt, őszes, szépen fésült hajjal, kicsit szúrós tekintettel, de azért barátságosan.

Amúgy is megkérdeztem volna a méltóságos közönségtől, hogy tegeződhetünk-e, de így aztán kínos gonddal ügyeltem rá, hogy ne felejtsem el, úgyhogy a rövid bemutatkozás után már jött is a hivatalos kérdés: „Van valaki, aki azt szeretné, hogy magázódjunk?

És a bácsi szépen, lassan, kényelmesen feltette a kezét.

A többiek meg velem együtt kissé meglepődve néztek rá, de hát nem volt mit tenni, ha egy ember is van, aki ezt kéri, akkor magázódunk.

Nyeltem egy nagyot, mert eddig minden előadáson tegeződtünk, és kezeltem szépen, elegánsan, valami olyasmivel, hogy „Köszönöm, hogy jelezte, akkor magázódni fogunk. Ez rendben van a többieknek is, ugye?”

Ők bólogattak, én meg elkezdtem az előadást, de szinte minden mondatnál résen kellett lennem, hogy ne tegeződve beszéljek rutinból, és közben még a közönségre is figyeljek, de nagyjából azért ment, ahogy kellett.

Időnként direkt ránéztem a bácsira, hogy minden rendben van-e, majd amikor kb. az 5. perc környékén ismét odapillantottam, azt láttam, hogy az én bácsim finoman oldalra billent fejjel békésen szunyókál.

Na, itt ugye egyrészt vissza kellett gyűrnöm a felbuggyanó nevetést, másrészt döntenem kellett, hogy most akkor maradjon a magázódás, vagy nem.

Úgy voltam vele, hogy mivel a bácsi bármikor felébredhet, és különben is, ebben állapodtunk meg, én biza magázódva folytatom.

Minden haladt szépen a maga módján, jött az első szünet, oda is mentem az éppen kávézó bácsihoz és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:

  • Minden rendben van, elégedettnek tetszik lenni?
  • Persze, köszönöm, nagyon hasznosakat mond.
  • És a magázódás megfelelő így, ahogy tetszett kérni?
  • Micsodát kértem?
  • Hát tetszett jelentkezni, hogy magázódjunk.
  • Jaaaa, neeeem, én arra jelentkeztem, hogy nekem rendben van a tegeződés. Nem is értettem, hogy miért magázódunk végig.

No..

Ebből megtanultam, hogy bár mindig rákérdezek a magázódás-tegeződés témára, de utána árgus szemekkel lesem, hogy tényleg mindenki elégedett-e vele.

Tapasztalatom szerint egyébként, hacsak nem valami protokoláris, rettentően hivatalos előadásról van szó, a tegeződés teljesen elfogadott, sőt a legtöbbször igény is van rá.

De ha biztosra akarsz menni, akkor az elején kérdez meg.

„Van valaki, aki azt szeretné, hogy magázódjunk, vagy tegeződhetünk?

Ha jónak látod, erősítsd meg: „A tisztelet amúgy sem attól függ, hogy az ember tegeződik, vagy magázódik, mert magázódva is lehet tiszteletlennek lenni, és tegeződve is meg lehet adni a legnagyobb tiszteletet.”

 

A magabiztos és hatásos beszédnek tanulható, egyszerű titkai és fogásai vannak. A legtöbbet összegyűjtöttem a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvben. Olvasd el: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

Amit ők látnak, és amit én érzek

Mindenkinek fontos, hogy mit gondolnak róla mások.

Főleg azok, akikhez beszél.

Teljesen jogos, ha azt szeretnéd, hogy jó benyomást kelts, normálisan nézz ki, jó legyen a megjelenésed, határozottak a gesztusaid stb.
Érdekes, de minél profibb valaki, annál kevésbé aggódik ezen, mert biztos a dolgában, és TUDJA, hogy amit csinál, az rendben van.
Nem hanyagolja el, nagyon is figyel rá, csak nem foglalkozik vele. Sokkal inkább azzal törődik, hogy amit mond az színes, érdekes és hasznos legyen és az előadása kiváltsa a megfelelő hatást.
Minél rutintalanabb valaki, annál jobban aggódik a megjelenése miatt, meg amiatt, hogy „vajon mit gondolnak most rólam”.
Nincs is ezzel semmi baj, természetes a jelenség.

Egy olyan törvényszerűségre szeretném felhívni a figyelmet, amit sok száz emberrel végzett tréning során figyeltem meg.
Ég és Föld a különbség a között, hogy mit érez magában valaki, és mit látnak rajta kívülről a többiek.

Megszokott helyzet, amikor képzésen valaki megcsinál a többiek előtt egy feladatot, majd megkérdezem tőle, hogy hogyan érezte magát, mire magába szakadva azt mondja: „Tiszta ciki volt, úgy pirultam, mint az érett retek.”
Na jó…
Akkor most kérdezzük meg a többieket és arra kérem őket, hogy objektív választ adjanak.
Tényleg rettenetesen piros volt?
NEM!!!!!
Lehet, hogy kicsit pirosabb volt, mint reggel, amikor bejött, de az a lámpa melege miatt is simán belefért.
Csak belülről érezte úgy az ember, hogy céklavörös volt!

Egy résztvevő arról panaszkodik, hogy állandóan elcsuklott a hangja, és csak hebegett-habogott.
Jó, kérdezzük meg a többieket: így volt?
NEM!!!!!
Lehet, hogy ha még egyszer átfutja gyakorlásként, akkor folyamatosabban mondja el, de kívülről hallgatva SEMMI gond nem volt vele.

Jön a következő és elmondja, hogy remegett a lába, mint a nyárfalevél.
Ti láttátok?
NEM!!!!!
De hát én éreztem… – jön a válasz.
Azt én értem, csak mi kívülről nem vettük észre.
Mi ragadta meg a figyelmeteket? – kérdezem a jelen lévőket. Remegett a lába?
Dehogy… Arra figyeltem, amit mondott. Mert az tökre jó volt! – felelik.

Érted, mire gondolok?
Sajnos az ember magával hurcolj ezt a szörnyű átkot.
Mintha lenne egy beépített ellensége, aki folyton sutyorog a fülébe, hogy „De béna vagy!”, „De ciki, hogy izzadsz”, „Fúúú, hogy remeg a hangod!”.
És mi hiszünk neki.
Pedig NINCS IGAZA!!!!!!
Ez csak belülről jövő hamis érzet, amit kívülről az emberek észre sem vesznek.
A hallgatóság előtted, ezerszer elnézőbb, megengedőbb és türelmesebb, mint a nyavalyás hang benned.
Ne hallgass rá, engedd meg, hogy az emberek szeressenek.
Szedd össze magad és állj ki eléjük!

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan lehet ezeket az aggodalmakat leküzdeni, nézd meg ezt a fél órás ingyenes videót:

5 tipp a magabiztos fellépéshez

Elmondok egy viccet

Bátran vállalom a veszélyt és leírom, amit gondolok.

Te pedig, ha elolvastad, egész nyugodtan mondd el, hogy TE mint gondolsz!

A viccekkel nincsen semmi gond, én személy szerint imádom őket, életem legfelszabadultabb és legörömtelibb kacagásai közül jó néhánynak köze volt egy jól elmesélt vicchez.

Az is igaz viszont, hogy a legfelszabadultabb és legörömtelibb kacagások java részének meg nem vicchez volt köze.

Ha valaki viccet mesél egyszerre több embernek, akkor pár dolgot érdemes észben tartania:

  1. A viccek nem egyformák, van közöttük ragyogó, van közöttük közepes és van silány. Nem fog minden vicc ugyanúgy tarolni.
  2. Az emberek meg pláne nem egyformák. Mindenkinek más az ízlése, ruhában, ételben, filmben és így viccekben is. Ugyanazon a viccen van, aki majd megszakad és van, aki meg sem rezdül, sőt, van, akit az a vicc kifejezetten irritál.
  3. A közönség mindig emberekből áll, akiknek van valamilyen ízlése és hangulata. Ezek a hangulatok összeadódnak és lesz belőle egy nagy, általános hangulat, amit az előadónak figyelembe kell vennie.

Nagyon is helyénvaló, ha a beszélő oldani akarja a hangulatot, fel akarja dobni kicsit a közönségét.

Érthető, ha ehhez azt az eszközt veti be, amit az emberek 90%-a bevetne, ha meg akarna nevettetni valaki mást: elmesél egy viccet.

És azt hiszem, ezzel van a baj.

Hogy az emberek 90%-a ezt használná.

Egy valódi előadótól egy kicsit mást várnak el .

A vicc – bocsánat – a legalja!

A legáltalánosabb, legelcsépeltebb, legsablonosabb mód a hangulat emelésére.

És egy profinak – legalábbis hitem szerint – kell, hogy legyen ennél kifinomultabb, egyedibb, stílusosabb módszerei is, ami megkülönbözteti őt az átlagtól.

Én azt becsülöm leginkább, amikor valaki a helyzetből, a közönségből, a témából, a szituációból kreál valami nevettetőt.

Amikor azt érzem, hogy ez nem egy betanult sablon volt, hanem valami ízes, játékos, megismételhetetlen geg elem.

Egy jó szófordulat, egy kis önirónia, egy kölcsönösen szórakoztató szabad csörte egy résztvevővel.

Azt a humort becsülöm leginkább, ami nem sablonos, nem előre csomagolt és steril.

A viccmesélés kicsit „fast food” humor.

Emlékszel, az elején azt mondtam, hogy életem legfelszabadultabb és legörömtelibb kacagásai közül jó néhányak köze volt valami elmesélt vicchez.

Igaz. De a többségének nem volt köze vicchez.

Valami egyedi helyzetkomikumhoz volt köze.

Nincs baj az előadás közbeni viccmeséléssel.

Szó nincs arról, hogy tilos lenne.

Csak arról van szó, hogy van még humor a viccek felett is.

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan kell magabiztosan és hatásosan beszélni mások előtt, olvasd el a „BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


  • _gat
  • _ga_*
  • _ga
  • _gid

Összes tiltása
Összes engedélyezése