websikehealthcheck
websikehealthcheck

kérdés

Nyitott, vagy zárt kérdés?

Sokaknak okoz gondot, hogy hogyan vonják be a közönséget az előadásba, hogyan teremtsenek együttműködő, érdeklődő hallgatóságot.

A legegyszerűbb az, ha maga az előadó tesz fel kérdéseket, amit az előtte ülők meg tudnak válaszolni.

Node MILYEN kérdést?

Ha egy előadói képzésen felmerül, hogy: „Mi a kérdések két típusa?” kórusban érkezik a válasz, hogy „Nyitott és zárt!”.

Így is van.

De mikor azt kérdezem, hogy „Melyik típusú kérdéssel érdemes kezdeni a „hideg” közönségnél?” (magyarán olyan embereknél, akik nem ismerik egymást), akkor már megoszlanak a vélemények, van aki a nyitottra szavaz, van aki a zártra és van a többség, aki bölcsen tartózkodik.

Te mit mondanál?

Vagy mit gondolsz, miért javasolják a nyitott kérdést sokan?

Hát azért, mert annál ugye ki lehet fejteni a választ, és ezzel azonnal meg lehet mozgatni a közönséget.

Ez tökéletesen igaz is.

Egyetlen apróság van, amiért mégis azt mondom, hogy először ZÁRT kérdésekkel érdemes kezdeni.

Ez pedig a „hidegségi együttható”, vagyis az ismeretlen emberek feloldási tényezője.

Ugyanis – talán már te is megfigyelted – hogy ha idegen emberek jönnek össze egy előadáson, akkor kezdetben olyan óvatosak, mint selymes bundájú kisnyulak a mezőn.

Nincs ezzel semmi gond, én is hasonlóan viselkednék idegen környezetben.

Hát még egy sima zárt kérdésre sem mernének azonnal IGEN-nel, vagy NEM-mel felelni.

Ha azt kérnéd, hogy “tegye fel a kezét az…” az emberek fele még jelentkezni sem merne!

Hát jártunk mi iskolába! Tudjuk mi lesz azzal, aki jelentkezik.

FELSZÓLÍTJÁK! És akkor aztán jön a dráma!

“Én aztán nem jelentkezek! Nem vagyok én hülye! Majd megnézem a többit, aki jelentkezik, oszt ha nem lesz semmi bajuk legközelebb már én is merek.”

Csak végezz el egy tesztet, és kérdezd meg a 30 fős közönségben: „Ki volt már nyaralni Balatonnál?”

10 ember jelentkezik

Oké, ellenpróba: „Ki NEM volt még nyaralni a Balatonnál?”

Másik 10 ember jelentkezik.

A maradék tízzel mi vaaaaan?

Nem tudják, mi az a Balaton?

Neeeeeem, csak egyszerűen még túl idegen és túl veszélyes ahhoz a környezet, hogy feltegye a kezét.

Nemhogy még saját véleményt, vagy tapasztalatot mondjon el egy nyitott kérdésre felelve, hogy „Mit szeretsz a Balatonban?”

Csak kezdj el zárt kérdéseket feltenni, oldd fel a közönséget annyira, hogy jelentkezni már merjenek.

Aztán ha megtapasztalták, hogy ezzel nincs semmi baj, és te nem harapod le annak a fejét, aki jelentkezett és nem hozod kínos helyzetbe, akkor majd a többiek is mernek jelentkezni.

És ha kitartó vagy, akkor meglesz majd az első bátor ember, aki válaszolni mer egy nyitott kérdésre.

És ha őt jól kezeled, akkor a többiek is felbátorodnak és neked lesz egy együttműködő, kérdező-válaszoló, veled interakcióban lévő remek közönséged!

Ha érdekel, hogy hogyan kell bevonni a közönséget, olvasd el a “BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

 

Kérdéseket csak a végén tegyenek fel, kérem!

Többször hallottam már ezt egy előadás elején.

Vajon miért kéri ezt az előadó?

Ha 300 ember ül előtte, akkor érthető, hiszen ennyi ember nem tud szóhoz jutni, meg a terem is túl nagy stb.

Ha összesen 10 perce van, akkor is érthető, hiszen nagyon feszesen tartania kell a menetrendet.

De ha 30 embernek tart 1 órás előadást, akkor miért kéri ezt?

Te mit mondanál?

Sokszor sajnos azért, mert fél a kérdésektől.

Hogy nem tud rájuk felelni.

Hogy elviszik az időt.

Hogy elterelik a témát.

Hogy a hallgatók olyat kérdeznek, amire nincs válasza.

Ez azt jelenti, hogy az előadónk tulajdonképpen csak akkor tudja leadni az anyagot, ha minden körülmény optimális.

Olyan mint egy nagyon különleges orchidea, ami a 26-28 Celsius fok közötti hőmérsékletet kedveli, páratartalom 35, max 40%, szellő ne legyen, folyamatos napsütés, heti kétszeri vizes permet – langyos vízzel!

Ha ez mind rendben van, akkor ragyog, de ha valami eltér egy kicsit is, akkor egy óra alatt elhervad.

Hát ez előadóként – mondjuk úgy – nem a legbiztonságosabb stratégia a sikerre.

A közönség ÉL, a hangulata változik, különböző emberek vannak benne, van, akinek rossz napja van és azt nekem tudnom kell kezelni, van, aki élete legragyogóbb felismerését éli át az előadásomon és ezt mindenképp el akarja  mondani, van, aki kicsit lassabb, de meg akarja érteni, amiről szó van, és segítségre van szüksége.

Ezeket nekem mind tudnom kell kezelni, hiszen ezért vagyok ott!

Kérdezek még valamit…

Ha te elmész egy előadásra, amiben nem vagy szakértő, de meg akarod hallgatni, és az előadó a harmadik percben mond valamit, amit nem értesz, akkor nem veszíted el a fonalat?

Nem érzed úgy, hogy összezavarodtál, és később már azt sem tudod, miről is beszél?

Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt voltam egy buddhista ember előadásán, aki egy zseni volt!

TÉNYLEG az volt!

Komoly, bölcs ember, aki nagyszerű tanításokat adott át.

És én az előadása végén úgy tapsoltam, mint egy boldog megvilágosodott.

Ragyogó arccal, a többiekkel együtt.

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag szinte SDEMMIT nem értettem abból, amit mondott.

Ez nem az ő hibája volt, de ettől még így volt.

Foszlányokat csíptem el, azokba próbáltam kapaszkodni, és azokat dédelgettem a végén a kis kezeim között.

De már az ötödik percben elveszítettem a fonalat!

És mivel nem kérdeztem, esélyem sem volt újra felvenni.

Hát EZT nem akarod okozni a hallgatónál, ugye?

Ha azt szeretnéd, hogy tartsák veled a lépést, hogy értsék, amit mondasz és a végén HASZNÁLHATÓ tudással menjenek el, akkor KELL, hogy kérdezhessenek, ha valamit nem értenek!

Mert végül is, ez a célod, nem?

Hogy az előtted ülő emberek többként, erősebben, valami plusszal gazdagodva menjenek el!

Ha más kérdéseid vannak a közönség előtti beszédről, olvasd el a “BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

 

A profik titka

Hogy a fészkes fityfenében van az, hogy vannak olyan profi előadók, akik képesek BÁRMILYEN  helyzet jól kezelni, minden kérdésre van egy válaszuk, minden felvetést vissza tudnak terelni a megfelelő irányba, és ráadásul, minden helyzetre van egy jó sztorijuk?

Hogy csinálják?

Van valami feneketlen „sztori-kút” a fejükben és csak be kell csukniuk a szemüket, hogy leeresszék a vödröt, és elég csak felhúzni, mert abban úgyis lesz valami használható?

Vagy bonyolultabb az agyuk, mint a CIA komplett számítógép hálózata Langley-ben, és bármire képesek asszociálni, és bármiről elő tudnak rántani egy sztorit, vagy történetetkreat, amit eddigi életük bármely percében olvastak, vagy hallottak valahol?

Vagy van a fejükben 1500 sztori betanulva?

Vagy mindig kitalálnak egy újat és úgy adják elő, mintha megtörtént volna?

Háááát, nem tudom.

Azt viszont tudom, hogy az általam ismert profik hogy csinálják.

Nincs szükségük ezer sztorira.

Elég nekik mondjuk 20.

De ezeket képesek színesen, kreatívan, szabadon használni.

Ugyanis EGY sztorinak, nagyon sokféle üzenete, következtetése, célja, iránya lehet.

Mondom a példát:

Kamasz baráti társaság minden évben nyaralni megy. Többségük kocsival, egyikük motorral. Ő egyébként egy takarékos fiú, mindig csak annyit tankol, amennyire mindenképpen szükség van. Emiatt aztán egyik alkalommal is, mikor a többiekhez igyekszik, idő előtt lefullad a motor, kétszer kell meglötyögtetnie a tankot, hogy továbbdöcögjön, bukósisakban megy be egy vidéki kiskocsmába érdeklődni, emiatt a helyiek UFÓ-nak nézik, majd a céltól nem messze mikor hullafáradtan tolja a motort, megcsúszik és elhever az árokban, a motor félig rajta. Az arra járó autókból meg dudálnak, villognak, integetnek, és kiabálnak, hogy „Ez az öcsém, nyomjad a szkandert!” Majd mikor este megérkezik a többiekhez és mindezt elmeséli a társaság egyik fele kínosan pironkodik… hiszen 20 perces azelőtt ők is gyanútlanul dudáltak az út szélén szkanderező motorosnak.

Namost HÁNY helyzetben tudom használni ezt a sztorit?

Amikor éppen arról beszélek egy cégben, hogy a tervezésben ne csak a minimumot tervezd, hanem bőséges ráhagyással gondolkodj, akkor mondhatom: „Erről jut eszembe egy barátom története…”

Amikor egy másik helyzetben a barátságról és a törődésről beszélek, akkor már váltok is át a történetre: „Volt nekem egy kedves barátom, aki motorral…”

Amikor a kellemetlen helyzetekről beszélek, és úgy gondolom, jól jönne egy sztori, akkor simán csak előkapom: „Amikor mi még annak idején…”

UGYANAZ a történet, legalább 5-10 helyzetben lesz tökéletesen alkalmazható, HA képes vagyok rá színesen és kreatívan tekinteni.

Minél több tanulságot és üzenetet kapcsolok hozzá, annál több előadást fog színesíteni és annál több helyzetben lesz a segítségemre!

Ha van 20 jó sztorim, szinte az élet összes helyzetére lesz történetem!

 

A kihagyott lépés a közönség kezelésében

Az talán már mindenkivel előfordult, aki tartott már előadást, meetinget, tájékoztatót, hogy a közönségből egyszer csak valaki belekérdezett.

De nem éppen valami odaillőt, ami logikusan következett abból, amiről az előadó beszélt, hanem valami eeeeeegészen mást, aminek a témához látszólag semmi köze sem volt.

Például te arról beszélsz, hogy a sejtek számára milyen fontos a megfelelő tápanyag, emberünk jelentkezik, te gyanútlanul felszólítod, és ő boldogan nekikezd mesélni, arról, hogy tavaly Bécsben ott volt a Beyoncé koncerten, és milyen klassz is volt az.

Te meg csak állsz, és a szemed akkorára kerekedik, mint egy kávéscsésze tányérkája.

Ne tőlem kérdezd, hogy hogyan jutott ez eszébe. Lehet, hogy Beyoncé neki dagi, vagy éppen nem dagi, és elgondolkodott azon, hogy mit ehet, és innen jött a koncert.

Mi innen kívülről sose jövünk rá, hogy mi zajlott ott bent az ő fejében.

Egy biztos, a kérdés elhangzott és neked így-vagy úgy, de kezdened kell vele valamit.

Hallottam már olyat, amikor valaki egy ilyen kérdéstől annyira megdöbbent, hogy visszakérdezett:

„Ne haragudjon, de hogy a fittyfenébe jön ez most ide?”

Őszinte megoldás, az tuti, de talán nem elég finom. Főleg, ha a még a hangsúlyon is érződik, hogy kissé meg vagy bántva attól, hogy megzavartak.

Biztosra vehető, hogy az emberünknek rosszul esik, és ezzel nem csak az ő együttműködési hajlamát,de a többiekét is megnyirbáltuk!

Jött már az ilyen helyzetre megoldási javaslatként az is, hogy: „Elnézését kérem, mi most itt az egészségről, meg a sejtekről beszélünk, maradjunk is ennél, jó?”

Hááát, ez sem sokkal jobb, attól tartok.

A leggyakrabban úgy szokták kezelni az ilyen helyzetet a gyakorlatlan előadók, hogy nagyjából azt mondják: „Biztos nagyon jó volt a koncert, de most akkor térjünk vissza a saját témánkra, a sejtek ugyanis…”

És folytatja..

Ez már egész jó volt, mert legalább ÉSZREVETTE, hogy az ember miről beszélt és a tudomására is hozta, hogy meghallotta, amit mondott.

Ezzel legalább nem hagyta teljesen figyelmen kívül, hogy a jámbor résztvevő VALAMIÉRT csak felevette a bécsi koncert élményt.

Csak az a baj, hogy ez a kezelés még mindig döccen.

Még mindig benne van egy kicsit, hogy „Hallottam, amit mondtál, de nem tartozik ide, úgyhogy hagyjuk is.”

Itt hiányzik valami.

Itt van egy kihagyott lépés.

Valahogy azt kéne megoldanom, hogy a kérdezőnek is megadjam, ami jár, magyarán megértsem, amit elmondott, (és ezt vele is érzetessem), de emellett úgy térjek vissza a saját témámra, hogy ne legyen a kettő között szakadék és ne legyen az egész olyan döccenős.

Mondjuk valahogy így:

„Hmmmm… irigylem a koncert élményt, gondolom örökre emlékezetes is marad. Mint valószínűleg annak a több ezer embernek, aki szintén ott volt. Bár kíváncsi lennék rá, hogy közülük hányan tudták ezt a koncertet végigtáncolni, vagy ugrálni, és hányan fulladtak ki fél óra után. Furának tűnhet, de ez nem csak attól függ, hogy ki mennyi idős, és mennyire sportos, hanem attól is, hogy mit eszik, és amit megeszik, az hogyan szívódik fel a szervezetében! Ugyanis a sejtek….”

És itt már mehetsz tovább elegánsan.

Vedd észre kérlek, hogy  úgy tértél vissza perc alatt a saját témádra, hogy közben még a hozzászóló is jól érezte magát!

Ehhez csak az kellett, hogy képes legyél ÖSSZEKÖTNI a két témát, egyfajta hidat képezve közöttük.

Ha tudni szeretnéd, hogy hogyan kell a közönségből jövő kérdéseket profin kezelni, vedd meg és olvasd el a „Beszélj magabiztosan mások előtt” könyvet.

Könyvek és lemezek

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás