Az talán már mindenkivel előfordult, aki tartott már előadást, meetinget, tájékoztatót, hogy a közönségből egyszer csak valaki belekérdezett.

De nem éppen valami odaillőt, ami logikusan következett abból, amiről az előadó beszélt, hanem valami eeeeeegészen mást, aminek a témához látszólag semmi köze sem volt.

Például te arról beszélsz, hogy a sejtek számára milyen fontos a megfelelő tápanyag, emberünk jelentkezik, te gyanútlanul felszólítod, és ő boldogan nekikezd mesélni, arról, hogy tavaly Bécsben ott volt a Beyoncé koncerten, és milyen klassz is volt az.

Te meg csak állsz, és a szemed akkorára kerekedik, mint egy kávéscsésze tányérkája.

Ne tőlem kérdezd, hogy hogyan jutott ez eszébe. Lehet, hogy Beyoncé neki dagi, vagy éppen nem dagi, és elgondolkodott azon, hogy mit ehet, és innen jött a koncert.

Mi innen kívülről sose jövünk rá, hogy mi zajlott ott bent az ő fejében.

Egy biztos, a kérdés elhangzott és neked így-vagy úgy, de kezdened kell vele valamit.

Hallottam már olyat, amikor valaki egy ilyen kérdéstől annyira megdöbbent, hogy visszakérdezett:

„Ne haragudjon, de hogy a fittyfenébe jön ez most ide?”

Őszinte megoldás, az tuti, de talán nem elég finom. Főleg, ha a még a hangsúlyon is érződik, hogy kissé meg vagy bántva attól, hogy megzavartak.

Biztosra vehető, hogy az emberünknek rosszul esik, és ezzel nem csak az ő együttműködési hajlamát,de a többiekét is megnyirbáltuk!

Jött már az ilyen helyzetre megoldási javaslatként az is, hogy: „Elnézését kérem, mi most itt az egészségről, meg a sejtekről beszélünk, maradjunk is ennél, jó?”

Hááát, ez sem sokkal jobb, attól tartok.

A leggyakrabban úgy szokták kezelni az ilyen helyzetet a gyakorlatlan előadók, hogy nagyjából azt mondják: „Biztos nagyon jó volt a koncert, de most akkor térjünk vissza a saját témánkra, a sejtek ugyanis…”

És folytatja..

Ez már egész jó volt, mert legalább ÉSZREVETTE, hogy az ember miről beszélt és a tudomására is hozta, hogy meghallotta, amit mondott.

Ezzel legalább nem hagyta teljesen figyelmen kívül, hogy a jámbor résztvevő VALAMIÉRT csak felevette a bécsi koncert élményt.

Csak az a baj, hogy ez a kezelés még mindig döccen.

Még mindig benne van egy kicsit, hogy „Hallottam, amit mondtál, de nem tartozik ide, úgyhogy hagyjuk is.”

Itt hiányzik valami.

Itt van egy kihagyott lépés.

Valahogy azt kéne megoldanom, hogy a kérdezőnek is megadjam, ami jár, magyarán megértsem, amit elmondott, (és ezt vele is érzetessem), de emellett úgy térjek vissza a saját témámra, hogy ne legyen a kettő között szakadék és ne legyen az egész olyan döccenős.

Mondjuk valahogy így:

„Hmmmm… irigylem a koncert élményt, gondolom örökre emlékezetes is marad. Mint valószínűleg annak a több ezer embernek, aki szintén ott volt. Bár kíváncsi lennék rá, hogy közülük hányan tudták ezt a koncertet végigtáncolni, vagy ugrálni, és hányan fulladtak ki fél óra után. Furának tűnhet, de ez nem csak attól függ, hogy ki mennyi idős, és mennyire sportos, hanem attól is, hogy mit eszik, és amit megeszik, az hogyan szívódik fel a szervezetében! Ugyanis a sejtek….”

És itt már mehetsz tovább elegánsan.

Vedd észre kérlek, hogy  úgy tértél vissza perc alatt a saját témádra, hogy közben még a hozzászóló is jól érezte magát!

Ehhez csak az kellett, hogy képes legyél ÖSSZEKÖTNI a két témát, egyfajta hidat képezve közöttük.

Ha tudni szeretnéd, hogy hogyan kell a közönségből jövő kérdéseket profin kezelni, vedd meg és olvasd el a „Beszélj magabiztosan mások előtt” könyvet.

Könyvek és lemezek