websikehealthcheck

Blog…

Ez a kategória leírása, amely a Bejegyzés / Kategória fül alatt módosítható vagy törölhető.

A profi, aki beszól

Mi van akkor, ha a közönségemben ülő szakember, (aki legalább annyira ért a témához, mint én), egyszer csak beszól, és én porig égek?

Mert mondjuk, nyilvánosan kijavít.

Vagy csak azt mondja, hogy „Az nem is úgy van!”

Vagy nem szólal meg, csak úgy félhangosan felnevet.

Vagy tudod, úgy cöccög, amivel azt fejezi ki, hogy „Még ezt a hülyeséget!”

Álljunk meg egy szóra!

Előfordulhat-e egyáltalán egy előadáson, hogy a közönség soraiban ott ül egy minimum annyira hozzáértő ember, mint én?

Simán.

És az is lehet, hogy még nálam is nagyobb szakértő, esetleg ismert név a szakmában, vagy közismert VIP? A szakma nagyasszonya, maga a Királyné?

Hajaj, de még mennyire.

Na jó.

Számíthatok-e arra, hogy egy profi, beszóljon, kritizáljon,vagy cöccögjön?

NEM!

Nyílván, ha valami olyat mondok, ami helytelen volt, akkor rákérdez, vagy közbevet valamit, hogy helyes legyen az információ, ami a közönséghez eljut, de azt is segítő formában teszi, nem támadólag.

Például azt mondom, hogy: „Mindegy hova nézel, amikor az ügyféllel beszélsz.”, ő pedig jelentkezik, és azt mondja: „Én azt tapasztaltam, hogy ha az ügyfélre nézek, az sokszor kifejezetten eredményes.”

Ez nem volt kekeckedés, nem volt támadás, csak korrekció, ami egy szakmailag képzett embertől elvárható.

Vagy odajön szünetben, félrevon, és úgy kérdezi meg, hogy „Tényleg az a tapasztalata, hogy edzés előtt nem kell bemelegíteni?”

Ebben sem volt semmi támadó, teljesen korrekt a kérdése, és még hálás is vagyok neki, mert így szünet után ki tudom javítani, amit rosszul mondtam.

De ilyen helyzeteken még gondolkodni sem kell, hiszen én FELKÉSZÜLTEN tartom az előadást és eleve nem mondok olyan dolgokat, amik ne volnának helyesek.

Én most kifejezetten arra gondolok, hogy jöhet-e egy profitól kekeckedő beszólás, vagy direkt megzavarás.

NEM!

Egy igazi profi soha nem tenne ilyet.

Több okból sem.

Egyrészt azért, mert állt már emberek előtt hasonló helyzetben és tudja, hogy nem könnyű 50 emberhez beszélni, így nem fog olyat tenni másokkal, amit nem szeretne, hogy vele tegyenek meg.

Ráadásul egy profi ideje nagyon drága! Nem fog elvesztegetni 1-2 órát azért, hogy valaki másnak beszólogasson. Azért jön az előadásra, hogy valami újat, valami értéket kapjon, és ha csak 2 mondatot tudtam adni neki, amit használni tud, akkor már megérte neki.

De ami a legfontosabb: egy profi azért nem fog beszólni, mert PROFI!

Tudja, hogy csak akkor marad meg valaki a csúcson, ha hajlandó megőrizni a tiszteletet, sőt az alázatot a szakma és a tudás felé.

Eszében sincs megzavarni egy előadást, aminek az a célja, hogy az ott ülök értéket kapjanak.

De álljunk csak meg…

Mi van, ha van ott egy szakember, aki mégis beszól?

Egyszerű! Egy dolgot azonnal tudok róla: ez az ember NEM profi!

És én ennek megfelelően fogom kezelni.

Úgy, mint egy beszólogató közönségtagot.

Finoman, tisztelettel, de a megfelelő módon és hatékonyan.

Kérdéseket csak a végén tegyenek fel, kérem!

Többször hallottam már ezt egy előadás elején.

Vajon miért kéri ezt az előadó?

Ha 300 ember ül előtte, akkor érthető, hiszen ennyi ember nem tud szóhoz jutni, meg a terem is túl nagy stb.

Ha összesen 10 perce van, akkor is érthető, hiszen nagyon feszesen tartania kell a menetrendet.

De ha 30 embernek tart 1 órás előadást, akkor miért kéri ezt?

Te mit mondanál?

Sokszor sajnos azért, mert fél a kérdésektől.

Hogy nem tud rájuk felelni.

Hogy elviszik az időt.

Hogy elterelik a témát.

Hogy a hallgatók olyat kérdeznek, amire nincs válasza.

Ez azt jelenti, hogy az előadónk tulajdonképpen csak akkor tudja leadni az anyagot, ha minden körülmény optimális.

Olyan mint egy nagyon különleges orchidea, ami a 26-28 Celsius fok közötti hőmérsékletet kedveli, páratartalom 35, max 40%, szellő ne legyen, folyamatos napsütés, heti kétszeri vizes permet – langyos vízzel!

Ha ez mind rendben van, akkor ragyog, de ha valami eltér egy kicsit is, akkor egy óra alatt elhervad.

Hát ez előadóként – mondjuk úgy – nem a legbiztonságosabb stratégia a sikerre.

A közönség ÉL, a hangulata változik, különböző emberek vannak benne, van, akinek rossz napja van és azt nekem tudnom kell kezelni, van, aki élete legragyogóbb felismerését éli át az előadásomon és ezt mindenképp el akarja  mondani, van, aki kicsit lassabb, de meg akarja érteni, amiről szó van, és segítségre van szüksége.

Ezeket nekem mind tudnom kell kezelni, hiszen ezért vagyok ott!

Kérdezek még valamit…

Ha te elmész egy előadásra, amiben nem vagy szakértő, de meg akarod hallgatni, és az előadó a harmadik percben mond valamit, amit nem értesz, akkor nem veszíted el a fonalat?

Nem érzed úgy, hogy összezavarodtál, és később már azt sem tudod, miről is beszél?

Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt voltam egy buddhista ember előadásán, aki egy zseni volt!

TÉNYLEG az volt!

Komoly, bölcs ember, aki nagyszerű tanításokat adott át.

És én az előadása végén úgy tapsoltam, mint egy boldog megvilágosodott.

Ragyogó arccal, a többiekkel együtt.

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag szinte SDEMMIT nem értettem abból, amit mondott.

Ez nem az ő hibája volt, de ettől még így volt.

Foszlányokat csíptem el, azokba próbáltam kapaszkodni, és azokat dédelgettem a végén a kis kezeim között.

De már az ötödik percben elveszítettem a fonalat!

És mivel nem kérdeztem, esélyem sem volt újra felvenni.

Hát EZT nem akarod okozni a hallgatónál, ugye?

Ha azt szeretnéd, hogy tartsák veled a lépést, hogy értsék, amit mondasz és a végén HASZNÁLHATÓ tudással menjenek el, akkor KELL, hogy kérdezhessenek, ha valamit nem értenek!

Mert végül is, ez a célod, nem?

Hogy az előtted ülő emberek többként, erősebben, valami plusszal gazdagodva menjenek el!

Ha más kérdéseid vannak a közönség előtti beszédről, olvasd el a “BESZÉLJ magabiztosan mások előtt” című könyvet: https://sooszoltan.hu/beszelj-magabiztosan-masok-elott/

 

 

 

A profik titka

Hogy a fészkes fityfenében van az, hogy vannak olyan profi előadók, akik képesek BÁRMILYEN  helyzet jól kezelni, minden kérdésre van egy válaszuk, minden felvetést vissza tudnak terelni a megfelelő irányba, és ráadásul, minden helyzetre van egy jó sztorijuk?

Hogy csinálják?

Van valami feneketlen „sztori-kút” a fejükben és csak be kell csukniuk a szemüket, hogy leeresszék a vödröt, és elég csak felhúzni, mert abban úgyis lesz valami használható?

Vagy bonyolultabb az agyuk, mint a CIA komplett számítógép hálózata Langley-ben, és bármire képesek asszociálni, és bármiről elő tudnak rántani egy sztorit, vagy történetetkreat, amit eddigi életük bármely percében olvastak, vagy hallottak valahol?

Vagy van a fejükben 1500 sztori betanulva?

Vagy mindig kitalálnak egy újat és úgy adják elő, mintha megtörtént volna?

Háááát, nem tudom.

Azt viszont tudom, hogy az általam ismert profik hogy csinálják.

Nincs szükségük ezer sztorira.

Elég nekik mondjuk 20.

De ezeket képesek színesen, kreatívan, szabadon használni.

Ugyanis EGY sztorinak, nagyon sokféle üzenete, következtetése, célja, iránya lehet.

Mondom a példát:

Kamasz baráti társaság minden évben nyaralni megy. Többségük kocsival, egyikük motorral. Ő egyébként egy takarékos fiú, mindig csak annyit tankol, amennyire mindenképpen szükség van. Emiatt aztán egyik alkalommal is, mikor a többiekhez igyekszik, idő előtt lefullad a motor, kétszer kell meglötyögtetnie a tankot, hogy továbbdöcögjön, bukósisakban megy be egy vidéki kiskocsmába érdeklődni, emiatt a helyiek UFÓ-nak nézik, majd a céltól nem messze mikor hullafáradtan tolja a motort, megcsúszik és elhever az árokban, a motor félig rajta. Az arra járó autókból meg dudálnak, villognak, integetnek, és kiabálnak, hogy „Ez az öcsém, nyomjad a szkandert!” Majd mikor este megérkezik a többiekhez és mindezt elmeséli a társaság egyik fele kínosan pironkodik… hiszen 20 perces azelőtt ők is gyanútlanul dudáltak az út szélén szkanderező motorosnak.

Namost HÁNY helyzetben tudom használni ezt a sztorit?

Amikor éppen arról beszélek egy cégben, hogy a tervezésben ne csak a minimumot tervezd, hanem bőséges ráhagyással gondolkodj, akkor mondhatom: „Erről jut eszembe egy barátom története…”

Amikor egy másik helyzetben a barátságról és a törődésről beszélek, akkor már váltok is át a történetre: „Volt nekem egy kedves barátom, aki motorral…”

Amikor a kellemetlen helyzetekről beszélek, és úgy gondolom, jól jönne egy sztori, akkor simán csak előkapom: „Amikor mi még annak idején…”

UGYANAZ a történet, legalább 5-10 helyzetben lesz tökéletesen alkalmazható, HA képes vagyok rá színesen és kreatívan tekinteni.

Minél több tanulságot és üzenetet kapcsolok hozzá, annál több előadást fog színesíteni és annál több helyzetben lesz a segítségemre!

Ha van 20 jó sztorim, szinte az élet összes helyzetére lesz történetem!

 

„Nyugi, majd improvizálok…”

(Tudom, hogy ez a cikk vitákat kavarhat, előre is elnézést a néha keményebb hangnemért.)

Túl sokan vannak, akik azt mondják: „Engem csak zavar, ha előre be kellett tanulnom valamit. Én az improvizálásban hiszek!”

Na aaaaz biztos, hogy ő nem fog túl hosszan a fejében az előre összeszedett gondolatok után kutatni, és azzal sem lehet majd vádolni, hogy nem képes alakítani az eredeti terven, hiszen nem is volt semmilyen terv.

És nem kell attól félnie, hogy esetleg elfelejti, mit akart mondani és ettől zavarba jön, mert azt sem tudja, hogy egyáltalán mit akart mondani.

A spontán beszédek nagy előnye továbbá az is, hogy az ember nem ragaszkodik görcsösen ahhoz, amit előtte leírt, mert ugye nem írt le semmit, és emiatt aztán nem lesz élettelen az előadás.

Nagyon is életteli lesz…

A maga pirulásával, zavarba jövetelével, kéztördelésével, összevissza kalandozásával, összefüggéstelenségével.

Mert a felkészülés nélküli beszédek JAVA RÉSZE sokszor ilyen.

Hogyan is lenne másként, ha az ember azt sem tudja, miről beszéljen, és mit mondjon.

De TÉNY, hogy sokszor az ilyen spontán beszédek tényleg természetesek, könnyedek és lazák, nincs bennük nyoma görcsölésnek.

Elismerem, sokan vannak, akik kiállnak és elkezdenek beszélni, nem jönnek nagyon zavarba és amit mondanak még érdekes is és a végén az elégedettség jó érzésével ülnek a helyükre.

Ilyenkor az ilyen emberek sokszor vetik a szememre, hogy „Na ugye! Nem készültem semmit és mégis megcsináltam! És hogy imádták!”

Én kérem, földig hajolok és elismerem a tényeket:

Megcsináltad.

Nem voltál zavarban.

Élvezték.

Néhány kérdésem volna csak.

Mi volt a CÉL?

Mit vártak tőled?

Mi volt az előadás célja?

Mit akartál kiváltani a közönségben?

Mit kellett átadnod nekik?

Ha ez egy súlytalan előadás volt, aminek nem volt konkrét célja, csak annyi, hogy te beszélj, ők meg hallgassanak és élvezzék, akkor TÖKÉLETESEN rendben vagyunk, ilyenkor te tényleg arról beszélsz, amiről akarsz.

Ugyanaz a helyzet az előadásokkal, mint az üzleti tárgyalásokkal: ha nincs tét, nincs cél, nem kell üzletet kötni, csak beszélgetünk, akkor mindegy mi történik, hiszen a cél csak a jó érzés, az pedig ugye megvan.

De egy olyan tárgyaláson, ahol el akarsz érni valamit, nagyon nem mindegy, hogy mit mondasz, hogyan fogalmazol, hogyan mozgatod a partnert.

Az után kevés, ha úgy állsz fel, hogy:

Megcsináltam.

Nem voltam zavarban.

Élveztük.

De ELADTÁL?

Lett EREDMÉNY?

Na, EZ a különbség az improvizáció és a felkészülés között.

Ha van valami konkrét cél, amit az ember el akar érni, akkor oda a megfelelő eszközök kellenek, a megfelelő tálalásban.

NEM a véletlenre bízva, hogy az végül is vagy jó lesz, vagy nem.

Imádom, amikor valaki mindig csak improvizál és erre még ráadásul büszke is.

És azonnal tudok róla két dolgot: 1. Vagy nincs volt különösebb célja azzal, hogy beszél. 2.Vagy elvileg lenne célja, csak az illető NEM PROFI, és soha nem éri el!

Na, jöhet a vélemény…

 

 

Idézetek rabságában

Sokszor látom, még a rutinos, magabiztos előadóknál is, hogy bizony az idézetek rabjává válnak.

Nem arra gondolok, hogy túl sok idézetet használnának.

Könnyen lehet, hogy az előadás témájához, vagy menetéhez nagyon is kellenek a máshonnan hozott, hitelességet alátámasztó, ütős mondatok.

Nem is arra gondolok, hogy rossz idézetet használnak.

Lehet, hogy némelyiket hosszabban kell elmagyarázni, lehet, hogy van, ami elsőre nem teljesen érthető, de az előadók többnyire nagyon is tudják, hogy mire akarnak kilyukadni, és szépen, lépésről-lépésre elviszik a közönségüket a megértésig.

Arra gondolok, amikor az előadó idézni akar, de nem készült fel rendesen, a HOGYANT illetően.

Ez élő helyzetben azt jelenti, hogy kimért léptekkel elegánsan odalépdel a kisasztalhoz és azt mondja nagy rejtélyesen:

„No, és nézzük csak, mit mond erről Einstein!”

A közönség meg ott ül feszülten, a hölgyek beharapják a felső ajkukat, az urak megpróbálják ugyan a nyugalom látszatát magukra erőltetni, de már az ujjukkal babrálnak rendületlenül.

Az előadó pedig besétál középre és lapozgat.

Mi pedig várunk…

És az első elnyúló másodpercekkel az izgalom alábbhagyni látszik.

„Itt lesz ez, egy pillanat!” – mondja ő, és most visszafele lapoz.

Bennünk, hallgatókban egy pillanatra újra felizzik az izgalom parazsa, de ez már csak átmeneti, mert amikor az előadónk száját elhagyja egy óvatlan „Hmmmmm”, amit az a fránya mikrofon közkinccsé tesz, akkor a várakozás átcsap csalódottságba.

És hiába robban ki az ő boldogsága fél perc után, midőn belerikkantja a tömegbe, hogy „Megvan!!!”, a pillanat már tovaszállt, a varázs elenyészett és a közönség már inkább csak illedelmesen figyel.

Az idézet nem üt akkorát, az erő, ami benne volt elszisszent, mint a sokadszor nyitott colás palackból az utolsó szénsav löket.

A hatás, amit kivált, csak pislákoló gyertyaláng a robbanáshoz képest, amit a frappáns idézet eredetileg kiváltani volt hivatott.

MIÉRT?
Mert az előadónk biza nem készült fel rendesen.

Megspórolta otthon azt a fél percet, ami ahhoz kellett volna, hogy a könyvben egy cetlivel bejelölje az oldalt és a bekezdést.

És ez a megspórolt fél perc most sokszorosan bosszulta meg magát.

Szóval..

KÉRLEK, ne légy amatőr!

Készülj fel profin minden részlettel, mert ha kiengeded a kezedből a közönség figyelmét, akkor ezzel elengedted az esélyét annak, hogy a megfelelő hatást kiváltsd!